József Attila óta: nézem a Dunát, ahogy úszik a dinnyehéj, és legalább addig fogom nézni, amíg el nem múlik az emberi emlékezet.
Valamikor nagyon régen, de nekem úgy tűnik, hogy tegnap volt, amikor gondoltam egy nagyot, és eljöttem Újkígyósról, az én kis szülőfalumból, Budapestre szerencsét próbálni. Jól emlékszem: mindössze 54 forint volt a zsebemben. Ezzel a szerény municióval, nomeg hatalmas tudásvággyal indultam, hogy bevegyem a székesfővárost. Nem volt szállásom és pénzem sem elég, hogy legalább egy szobát kivegyek. A soroksári Duna-parton ütöttem tanyát, ahogy ma mondják: ott csöveztem, Isten szabad ege alatt.
Azóta is különleges kapcsolat fűz a csendesen, méltóságteljesen vonuló vízhez. Megnyugtat, biztonságot sugall a látvány, a hang, az illat.
Minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, hallgattam a csöndet, a Dunát, és próbáltam olvasni a csillagok üzeneteiben. Víz, erdő, fény - üzentek a múltról, őseim szelleme ide is elkísért. Úgy emlékszem mindenre, mintha tegnap történt volna.
Nem voltam egyedül, mást is ide vetett a jó vagy rossz sora. Állt már ott néhány kalyiba, szerencsémre barátságos lakókkal. Itt ismerkedtem meg a rendkívüli tehetségű költőtárssal: Rácz Lajossal is, aki hozzám hasonlóan feljött a nagyvárosba szerencsét próbálni. Sajnos vele született betegsége korán elvitte közülünk.
Itt a soroksári parton élt Lyukajti is feleségével. Télen a kunyhó teteje szolgált hűtőszekrényként, itt tároltam az elemózsiát, aminek bizony néhanapján lábakélt.Lyukajti be is ismerte, hogy ő volt a tettes, de mint mondta, náluk sok az éhes száj.
Napközben a város utcáit róttam, minden múzeumot meglátogattam, minden szép palotát megcsodáltam. Néztem a hirdetéseket, mihez is kezdhetnék. Verseket már gyerekkorom óta írtam. A belváros kellős közepén egy nagy plakát hirdette, hogy Fodor Andrásnak író-olvasó találkozója lesz.
Úgy döntöttem én is elmegyek az Írók Boltjába. Ez a találkozás sorsfordító lett az életemben. Azóta is minden irodalmi estemen elmesélem, hogy találkoztam a „költő óriással”. Ittam a szavait, elegancia és bölcsesség...
A szünetben odamerészkedtem, és egy pár kérdést intéztem hozzá. Remegtek a lábaim és dadogott a szám, de összeszedtem minden bátorságomat.
Beszélgetni kezdtünk. Mondtam, hogy én is próbálkozom a versírással. Rögtön azt mondta: szeretném látni!
Pár nap múlva elvittem a lakására néhány versemet. Nyomban elolvasta valamennyit. Néhányat rögtön el is helyezett az ÉS-ben, a Magyar Ifjúságban és több napilapban. Attól kezdve, amíg csak élt összefonódott a sorsunk. Bejártuk a fél világot, elkísérhettem író-olvasó találkozóira. Hajnalokba nyúló beszélgetéseket folytattunk.
A Liszt Ferenc tér, az Írók Boltja azóta is Fodor Andrást idézi számomra, ahogyan útjára indít egy csorro cigány fiút, aki a mindenségről álmodik...
