Mosta
nában nemcsak a Bibliámat forgatom gyakran, hanem Ördögh Szilveszter köteteit is. Mélyen érintett egy mondata: "Gyűlölöm a gyűlöletet!"
A dolgok a szívben és az agyban dőlnek el. Tehát üzennem kell, ha megtelik a szívem, hisz úgyis túlcsordul a mondanivaló.
Hogy mit gondol egy öreg író, amikor megtelik a szíve fájdalommal, és üzenni akar az utánunk jövőknek mielőtt letelik a földi idő, és átköltözünk a mennyei hazába? Arra is gondolni kell, hogy ki nyit majd ajtót, s bátran bele merünk e tekinteni az ottaniak szemébe. Mert egyszer számot kell adni a földi életről, a tisztességről.
Eszembe jutott most Petőfi!
Petőfinek is az a sora, melyben írja: „egy gondolat bánt engemet”. Engem most hirtelen több is.
Hogy sorjában haladjunk, mondom, amit gondolok. Mostanában sokan ellenségként tüntetnek föl bennünket, pedig soha nem voltunk azok, legfeljebb áldozatok.
Itt élünk, e honban, ami nemcsak hazánk, hanem otthonunk is. Az én filozófiám szerint : aki ellenségként tüntet fel minket, ő a mi ellenségünk. Szeretettel kell-kellene lennünk egymás iránt, hisz egyszer majd számon kérnek a szívverések.
Valamikor régen, megérkeztek a vándorló, hazát, otthont kereső törzsek, a cigányok is e honba, s bár a világ minden táján megjelentünk, de hazára csak itt leltünk.
A magyar nép szívélyesen és szeretettel fogadott, befogadott bennünket. Amijük volt, abból adtak, mert csak abból adhattak.
Visszatérve: Úgy kezdődött, hogy mentünk,mentünk, vándoroltunk, néha bizony menekültünk, és itt hazára leltünk.
Mostmár csak egy gondolat: Mi lesz, ha beköszönt a tél… Fázunk, éhezünk, ismét menekülünk? Dejó lenne egy kis melegre lelnünk! Most arra gondolok, amire a Kis herceg gondolt, az ő szeretett bolygóján: Mi lenne, ha egyszer szívet meg hazát cserélne az ember?!
