HTML

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Gondolatok egy családi album elé

2017.09.09. 19:25 :: Rostás Farkas György

_amsterdamban_2.jpgElindultam, mint a mesebeli hős, hogy világot, vagy legalábbis a cigányoknak egy szebb és jobb jövőt varázsoljak. Hogy ebből mennyit tudtam megvalósítani? Hát ezt majd a történelem, meg az utókor eldönti.

Eljutottam Újkígyóstól Afrikáig, hogy képviseletet szerezzek népemnek, a hányatott sorsú „világ- vándoroknak" tekintélyt és rangot szerezzek. Hosszú volt és fárasztó az út, de azt hiszem „közös út" lett.

Először is feljöttem Budapestre, ahol már Petőfi idejében is eldőltek az emberi sorsok. Mindössze tizennyolc éves voltam akkor, s nem volt egyebem, mint a világmegváltó lelkesedésem és ötvennégy forintom, ami ott lapult a zsebemben. Szerencsémre találkoztam olyan EMBEREKKEL, akik egész jövendő utamat meghatározták.

Nagy emberek voltak, ismert írók, újságírók, közéleti személyiségek, de mindenekelőtt jólelkű, igaz emberek, akik nem a származást, hanem az embert nézték. Ha ők nem lettek volna, meglehet, hogy elkallódtam volna, mint a többi szépreményű, de csorró roma fiatal.

Az elsők között említem Ranner Gizella újságírót, aki akkortájt a Nők Lapja című folyóirat kulturális rovatát vezette. Szigorú szerkesztő és kritikus hírében állott, de mindig felkarolta a fiatal tehetségeket, s el kell mondani, hogy rengeteg türelme volt hozzájuk. Mindig, mindent elolvasott, komolyan vett minden leírt sort, minden kéziratot. Rendszeresen közölte verseimet a lapban, s szigorúan behajtotta a megígért penzumot.

Mesteremnek nevezem Siklósi Norbertet és Csertői Oszkárt a hajdani Lapkiadó Vállalat két meghatározó vezetőjét, sohasem felejtem el azt a megkülönböztetett figyelmet és szeretetet, amellyel a fiatal cigány írókat felkarolták.

Találkoztam Fodor András költővel, aki akkoriban a Széchenyi Könyvtárban dolgozott. Sokat utaztam vele különféle író-olvasó találkozókra, fórumokra. Mindig bátorított, mindig meghallgatott. A géniuszok végtelen egyszerűségével, lényeglátásával adott tanácsot, indított el pályámon. Testvérbarátaim, mestereim között tartottam számon Szabad György akadémikust, Gyurkovics Tibor, Mezei András, Csajka Gábor Cyprián költőt, Béres Ilona és Bánffy György színművészeket. Közeli munkatársam és tanítóm volt Kárpáthy Gyula drámaíró, újságíró, aki a végén nagyobb cigány lett nálamnál is. Ismert minden történetet, minden cigány legendát, nagyon sokat tett népem kultúrájának megmentéséért.

Sok-sok jó emberről kell megemlékeznem, s hogyan is hagyhatnám ki Antall József, Székelyhídi Ágoston, Hadházy Antal, Tőkés László és Duray Miklós nevét. Jó volt hozzám az én Istenem, hogy megismerhettem és barátaimnak tudhatom ezeket a szellemi óriásokat.

Sohasem lenne vége ennek a megemlékezésnek, ha mindenkit felsorolnék, hazai és határon túli testvéreimet, barátaimat, harcostársaimat Biacsi Maja vajdasági szociológust, Albert Ernő néprajzkutatót és Franz Remmel újságírót Erdélyországból, Lakatos Menyhért, Farkas Kálmán Orsós Jakab és Rácz Lajos írótestvéreimet és sorolhatnám még a neveket sokáig...

Hívó szavamra mindig eljöttek időt és fáradságot nem kímélve, hogy együtt képviseljük a cigányok ügyét. Ha elfog a kétség — amikor a mai helyzetet látva felteszem a kérdést, hogy érdemes volt-e a küzdelmet és a megmérettetést vállalni a csendes nyugodt semmit-tevés helyett —, elég rájuk gondolnom, végigsorolnom neveiket.

Ilyenkor megkérdezem Báthory János barátomat, akihez több évtized óta baráti szálak fűznek, s akivel nagyon sokszor vitatkoztunk a helyes megoldásról. Előveszem a családi albumot, felidézem az ősök szellemét, s elmondhatom nekik, látjátok nemcsak mi harcoltunk, s harcolunk a cigányok szebb, s jobb jövőjéért. Úgy gondolom, majd ha egyszer véget ér az út, odaát újra találkozunk, onnan folytatjuk, ahol itt abbahagytuk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr9812818048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.