Ez a történet is Újkígyóshoz kötődik. Hiába, ott kezdődött az életem, és lehet, hogy ott is fog véget érni. Krisztus születése után 1959-et írtunk. Igen bizony, Krisztus után.
Miről jutott most az eszembe? Mindig is az eszemben volt… Az első osztályban koptattam az iskola padját az én imádott kis falumban Újkígyóson, ahol megláttam a napvilágot.
Ma 2017. dec. 3-át írunk, s ahogy akkor volt, azon a gyönyörűséges napon, most is nagy pelyhekben hull a hó. Az is valószínű, hogy szerdai napon történhetett az eset, mert a legjobb tudomásom szerint Újkígyóson akkortájt szerdán, meg szombaton volt piac.
Csak egy pici kitérőt teszek, hogy érezzétek azt a szeretetet, illatot és fényt, ami azóta is felidéződik bennem, ha erre gondolok. A szüleim úgy mondták - olyan ékesszólóan, ahogyan csak az ő szájukból volt édes és emlékezetes ez a szó -, hogy „zúg a piac.”
A főtéren azon az emlékezetes napon is zúgott a piac. Édesanyám valahonnan a hó alól kiválasztotta a legszebb piros almát nekem, és behozta az iskolába. Csak résnyire nyitotta az osztályterem ajtaját, de én azonnal észrevettem az én berliner kendőbe bugyolált drága szép anyácskámat, és szép lassan kisomfordáltam az osztályból. Ő pedig elővarázsolta a mosolygós - piros almát, amit azután a hosszú szünetben jóízűen elfogyasztottam.
Talán azért juthatott most eszembe ez a kedves történet, mert ma én is vettem a piacon „hóval borított almát”, s amikor beleharaptam, újraéltem a hajdani élményt és éreztem a felejthetetlen ízeket. Ezek a gyermekkori történetek örökre a lelkembe ivódtak, és ki kell írnom magamból őket. Zúg a piac… ez a pár szó is az én drága szüleim emlékét idézi, kedves szava-járásukat, mert nálunk minden piac alkalmával nagy volt a sürgés-forgás. Ismerték őket a piaci árusok: „Jön a mi drága, Farkas Jóskánk. Megveszi majd a tyúkjainkat.”
A tizenegy gyereknek sokat kellett főzni, és nálunk ez, mint minden más napkeltétől napnyugtáig szertartásnak számított. Tehát megvette édesapám a tyúkot, hazahozták - és ripsz-ropsz, ahogyan ők mondták -, már nagy kondérokban főtt is a finom tyúkhúsleves, meg a paprikás. A nagyobbacska lánytestvéreim sütöttek-főztek, a fiúk pedig a tűzre ügyeltek. Vidám volt a kumpánia, mert ahol szeretet van, ott mindig van ok a vidámságra, és nálunk ez így volt, és így marad a világ végezetéig.
Már csak egy kopjafányira van az életem a naplementétől, de most is majdnem minden héten kimegyek a piacra. Erre időt kell, hogy szakítsak, hogy emlékezzek édesanyámra, édesapámra, hiszen ők is ezt tették világ életükben. Piacozó emberek voltak, nagy volt a család, és nem fogyhatott ki a lábasból az ennivaló, ahogyan a tűz sem aludhatott ki a kályhában, meg persze a szívekben sem.
A piacról, a vásárból mindig valamilyen meglepetéssel tértek haza, hogy kedveskedjenek a sok apró csemetének.
De jó is volt Kígyóson gyereknek lenni! Ha még egyszer születnék, azt kívánom, hogy ugyanezekkel a szülőkkel ajándékozzon meg engem az én Istenem, mert ilyen jó szülei senkinek sem voltak a világon.
Legyen áldott az emlékük, Ámen.
(A képen anyám és én fiatalon)
