- Találkozásom Bánffy György színművésszel -
Már fényévek óta érlelődik bennem a gondolat, hogy meg kellene rajzolnom a kettőnk testvérségét, barátságát.Beszélnem, emlékeznem kell róla, hogy az utókor is megismerhesse, hogyan is szövődtek a barátságok a mi időnkben.
Ifjúkorom óta csodáltam az ő kiállását, mély zengő hangját, színészi-emberi habitusát, kisugárzását. Hacsak tehettem, megnéztem az előadásait, ahogyan beszélt, ahogyan szavalt, nem maradtak szárazon a szemek.
Felejthetetlen maradt számomra, ahogyan a Madách színházban az öreg Kossuth-ot alakította. Nagyon régen volt, de nekem úgy tűnik, mintha tegnap lett volna. Nem találhattak volna jobbat Bánffy Györgynél erre a szerepre.
De hogy az elején kezdjem, fiatal költőként vettem a bátorságot, és felhívtam őt. Elmondtam, hogy lesz egy író-olvasó találkozóm a Fészek Klubban, és megkérdeztem elvállalná-e, hogy Béres Ilonával együtt szavalja a verseimet.
Emlékszem, hogy ő azonnal igent mondott, és hozzáfűzte, hogy „boldogan”. Annyit kért, hogy küldjem el neki a verseket. Úgy is történt, annak rendje-módja szerint átküldtem az egyik forgatókönyvet Bánffy György színművésznek. Erről az író-olvasó találkozóról a televízió is készített felvételt, amit a mai napig őrzök és őrizni is fogok, amíg élek.
Így kezdődött a barátságunk, ami kezdettől több volt egy barátságnál, inkább egy életre szóló testvérség lett, összeölelkezett a sorsunk. Ettől az első találkozástól fogva, amikor megfordultunk egy társaságban, ha őt látták megkérdezték, hogy hol van Rostás, ha engem, akkor megkérdezték, hol van Bánffy? De ugyanezt elmondhatom Gyurkovics Tiborral kapcsolatosan is.
Bánffy György kivételes tehetségű színész volt, minden alakítása emlékezetes marad, akár a görög drámák, vagy Shakespeare hőseit játszotta, akár magyar történelmünk valamelyik személyiségeként lépett a színpadra, de versmondóként is felülmúlhatatlan volt.
Egyszer kamerával is felkerestük őt az otthonában, s arra kértem, hogy mondja el a mi barátságunk történetét, és meséljen arról is, miért szeretett bennünket cigányokat kezdettől fogva.
Ekkor hangzott el szájából a bejegyzésem címéül választott mondat is, amivel megismerkedésünk okára utalt. "A versek voltak a bűnösök..." Ez a beszélgetés is felejthetetlen élmény marad számomra. Én csak hallgattam és hallgattam a szívéből felszakadó szavakat, ami nagyon meghatott. Csak egy példa, hogy álljanak itt ezek a sorok az idők végezetéig.
Elmondta, hogy amikor az első felkérésem egyeztetése végett felhívtam őt telefonon, úgy szólítottam, hogy „Drága Testvérem”. Ez, mint mesélte nagyon meghatotta őt, s valóban úgy érezte, hogy azok is vagyunk.
Most, hogy papírra vetem ezeket a sorokat, én sem mondhatok mást, könnyekig meg vagyok hatódva. Egy jóságos testvért veszítettem el Bánffy György távozásával.
Korfu szigetén érte a tragikus halál. Ott pihentek az én szeretett Tildámmal, az ő imádott párjával. A tengerparton szálltak meg. A hazaindulás előtt még el akart búcsúzni a tengertől, amikor a partmenti bozótosban megmarta egy kígyó. Mire Tilda rátalált már nem volt az élők sorában.
Egy drámai színész életének drámai befejezése? Igen földi befejezése, de nem a vége, hiszen ő ma is él... Felejthetetlen alakításait őrzik a hangfelvételek, a filmtekercsek és rajongóinak, barátainak emlékezete.
Művészi és emberi nagysága sokunknak adott bátorítást, és példaként áll ma is előttünk. Soha, senki sem fogja úgy szavalni a verseimet, ahogyan ő. Ízig-vérig azonosult az én cigány világommal, olyan volt, mint én.
Most, hogy ezeket a sorokat írom, felteszem magamnak a kérdést, hát lassan mindenkit elveszítek? Magamra maradok, mint Jézus ott, akkor, a kereszten? Hát látjátok engem itt felejtett az Isten ….
