Töprengek, gondolkodom, hogyan kezdjem, vagy hogyan ne kezdjem mondandómat, ami megítélésem szerint Rátok is tartozik?
Az 1970-es évek meghatározták az életemet, sorsomat. Sokáig vártam, kivártam. Egyszercsak "demokráciára" ébredtem: és jogállam lépett a diktatúra helyébe. Ennél jobb már nem lehet, gondoltam.
Többször elmondtam, le is írtam, és most ismét megteszem. Üzenek Nektek, kortársaimnak, tanúimnak. Vajon a 21. század a cigányok számára is elhozta, amire régóta vártunk? Van önkormányzatunk, nemzetiségi törvényünk és érdekképviseletünk...
És mégis azt kell mondanunk, hogy egész Európában, leszűkítve a kört Magyarországra: a legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségnek nincsenek intézményei, nincs kutatóközpontja, nincs színháza, nincs múzeuma.
Hogy véletlenül se feledkezzek meg a reményekről és az ígéretekről: az utóbbi 30-40 évben hallottunk számos erre vonatkozó ígéretet az éppen regnáló hatalmaktól. Ezek dokumentumait azóta is őrzöm.
Jól gondoljátok meg: megéri-e, és mi éri meg? Meddig leszünk, maradunk néma elszenvedői kiszolgáltatott helyzetünknek? Mikor válunk végre saját sorsunk felelős irányítóivá? Lehet-e kultúránk megbecsülése és elismertetése nélkül egyenrangú nemzetalkotó tényezővé válnunk? Lehetünk-e egyenrangú partnerei a mindenkori hatalomnak?
Hatalom… amikor ezt a szót kiejtem, Lakatos Menyhért jut az eszembe. Jobb mutatóujjával az ég felé mutatva mindig azt mondta: „a hatalommal vigyázni kell.” Én, a mai napig nem tudom, hogy mit jelent az, hogy hatalom. Milyen hatalom birtokosai, azok, akiknek kezében akkora erő van, hogy élet-halál urai legyenek?
Csak egy példát kiragadva az egészből: ha egy miniszternek a kezében hatalom van, akkor már csak arra kell emlékeztetnünk, hogy a miniszter annyit tesz, hogy „szolga”. Ezzel talán mindent elmondtam, de az is lehet, hogy semmit. Jól gondoljátok meg!
Megint csak ide kívánkozik az a mondat, amit már annyiszor elismételtem, és számtalan lap hasábjain le is írtam; nem mindegy, hogy kik lesznek a gyermek, az unokáink kortársai. Ezzel csak azt akarom mondani, vagy inkább magamból kidadogni, hogy kiművelt emberfőkre van szükség, nem vidám rabszolgákra. A nyomort, az írástudatlanságot és mindazt, ami ezzel együtt jár meg kell szüntetni, és fel kell a cigányokat zárkóztatni.
Nem mindegy, hogy kire bízzuk a cigányságot! Csak olyan emberek irányíthatják ezt az országot, ami az én hazám is, akik arra alkalmasak.
Tudom, hogy feltennétek a kérdést: mitől lehet egy ember alkalmas? Hát, akkor én megint csak mondom a magamét. Attól nem, hogy ugyan ült a padban, de nem kapta meg a bizonyítványt - de minek nem is folytatnám -, hisz tudjátok, kiről van szó, és azt is, hogy kitől kapta…
Inkább azzal folytatnám, hogy csak küldetéses ember lehet az, akire rábízzuk az országot. Igaz ez a cigányok esetében is, mert egyenrangú partnerré kell hogy váljon a cigányság a többségi társadalommal. De tudom, hogy nem ez az érdek, hanem az, hogy a cigány maradjon csak kiszolgáló személyzet, szolgálja a nemzetet, ne járjon iskolába, minek? Ha tanult emberré válna, akkor többé nem tudnák megvezetni... Ez kinek lenne jó?
Elmondtam már nagyon sokszor, talán még egyszer megengeditek hogy kulturális autonómia hiányában, csak vegetál a cigányság. Ha alanyi jogon nem tudja kiérdemelni azt, amire ígéret is született 2008. április 11-én a Tudományos Akadémia színháztermében, akkor…
Minden erre vonatkozó dokumentum megvan a tarsolyomban, megőrizve az utókornak. Hogy okuljon belőle majd mindenki, hogyan bántak velünk, mert csak azokkal lehet így bánni, akikkel lehet. Nem tudom, kire szokták azt mondani, hogy birka nép…
De ezt még földi életemben kiderítem. Ha egyszer valamelyik bölcs akadémikus elárulja nekem, én is elmondom majd Nektek. Amikor eljön az idő és el kell mennem, sajnálom az itt-maradókat, a szegényeket, a népemet, a honfitársaimat, akik meg voltak vezetve, mint a lovak. És hagyták! Én is hibás vagyok, mert nem szóltam elég hangosan, de most halljátok, ne fogjátok be a fületeket!
Olyan ember legyen a vezetőtök, aki erre méltó, akiben van alázat, tisztelet és emberi méltóság. Nem bízzuk a haza vezetését diktátorokra! Voltak itt már elegen Rákositól Kádárig. Már nem kérünk belőlük…
Mindig elszomorodik a szívem, amikor átlépem határt az Ausztriába vezető úton. Csak ide megyek a szomszédba, de mintha egy másik bolygón lennék. Miért nem lehet azért tenni, hogy ez a kis ország, a mi hazánk ugyanúgy virágozzon, illatozzék, ahogyan Ausztria?
Csak úgy zárójelben; ha nem az oroszok jöttek volna annak idején, vajon most ott tartanánk ahol Ausztria? Csak kérdezem, de írjátok meg, miért nem, miért igen! Fent vagyok a világhálón, nem vagyok bujdosó, mint Rákóczi.
Már „Csak egy mondat a zsarnokságról,” ahogyan Illyés Gyula mondotta... Vagy ahogyan Széchenyi István a legnagyobb magyar fogalmazott: "egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók". Büszke magyar volt, s előttünk cigányok előtt is a példa. Mi is ilyen büszke cigányok vagyunk!
Közeleg a Húsvét ünnepe vajon lesz-e a szegény telepeken élő cigányok asztalán enni-innivaló? Naponta írom, és kezdek megszégyenülni emiatt, sorolhatnám még reggelig, hogy mi nyomja a szívemet, és hogy miért sikeredett ilyen mélabúsra ez az írás.
Most Petőfi jut eszembe, amikor azt írta István öccséhez: „a következő levelem szebb lesz, és vidám” én is csak ezt tudom írni Nektek.
Kérem Isten bőséges áldását Rátok, ámen!
