Rostás Farkas György

  József Attila óta: nézem a Dunát, ahogy úszik a dinnyehéj, és legalább addig fogom nézni, amíg el nem múlik az emberi emlékezet. Valamikor nagyon régen, de nekem úgy tűnik, hogy tegnap volt, amikor gondoltam egy nagyot, és eljöttem Újkígyósról, az én kis szülőfalumból,…

Ki-ki a saját lelkiismerete szerint…Amikor erre gondolok, lehet, hogy elhagy a humorérzékem, pedig – mint azt mindannyian tudjuk –, ezt a világot humor nélkül nem lehet elviselni.Gondolatban időutazásra invitálom olvasóimat, melyet egy Bibó idézettel kezdenék:„Az igazsághoz nem…

Hogy ezer év sok vagy kevés, azt nem tudom, de azt tudom, hogy a cigányok azóta Európa polgárai. A sorsuk olyan, amilyen.  Szabadok, sorstalanok, hazátlanok. Mit is szeretnék ezzel mondani? Sokat is, meg nem is. Én, mint őseim is, mesemondónak születtem, s több évtizede csak mondom…

Talán csodálkoztok, miért tartom fontosnak, hogy egy biokémikus professzor akadémiai székfoglalójáról írjak, amikor vajmi keveset konyítok ehhez a tudományhoz, s a természettudományos műveltségem is csekély. Csermely Péter professzort, akit ma már testvéremnek tekintek, a…

Piciskére emlékezve Amikor szólít a szívem, elzarándokolok azokra a helyekre, amelyekhez soha el nem múló emlékek fűznek. Ilyen az a kis tornácos, tulipános ház is Kétegyházán, ahol az én drága Picis nővérem élt, ahol mint egy pelikán nevelte fel „fiókáit”, hat szép,…

Megint eltelt egy év.  Szeretem a hajnali órákat, mert a csend, az egyedüllét lehetővé teszi, hogy meghalljam a lelkem mélyéről fakadó titkos hangokat. Ez a hang most ugyanazt kérdezi tőlem, amit hajdan nagyapám kérdezett édesapámtól, édesapám tőlem, én meg kisfiamtól,…