HTML

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

A tulipános ház

2014.01.04. 19:27 :: Rostás Farkas György

Piciskére emlékezve

IMG_0429.JPGAmikor szólít a szívem, elzarándokolok azokra a helyekre, amelyekhez soha el nem múló emlékek fűznek. Ilyen az a kis tornácos, tulipános ház is Kétegyházán, ahol az én drága Picis nővérem élt, ahol mint egy pelikán nevelte fel „fiókáit”, hat szép, okos fiát.

Soha nem múló fájdalmat hozott az a nap, amikor átköltözött egy másik dimenzióba. Ez az érzés már örökre velem marad, amíg itt élek ezen a földön.

Így emlékeim között kutatva vissza kellene kanyarodnom azokhoz az időkhöz, amikor először mentem az iskolába..

Krisztus születése után 1956-ot írtunk, Eleken laktunk akkoriban, egy pici kis településen, a szegénynegyedben, ahogy akkor hívták a Herésben. Gondolt egyet az én Picis nővérem és szeptember elején felvitt engem az iskolába, hogy én is megtanuljam az írás-olvasás tudományát. Édesapám szépen kivasalt fehér ingét adta rám, ami nekem majdnem a földig ért, és a fejembe nyomott egy gyönyörű barna velur kalapot. Tehát szépen felöltöztetett és elkísért az iskolába.

Ez az első nap az iskolában életem legszebb, legfelejthetetlenebb napjai közé tartozik. A következő szavakat mondta: Ha véget ér a tanítás, te már nagyfiú vagy, tudod merre kell jönni, gyere szépen haza. Én nagyon boldog voltam és jól éreztem magam vidám és kedves osztálytársaim között.

Amikor befejeződött a tanítás, szépen elindultam haza. Utam a ligeten keresztül vezetett. Egyszercsak a nagy „kókuszfa” mögül - megszokott furfangosságával - elém ugrott az én kedves nővérem. Magához ölelt és azt kérte, meséljem el, hogy mi történt az iskolában. Én pedig elmeséltem neki minden csodát.

Úgy örült, hogy sírva nevetett, csorogtak a könnyei. Ezt  az első napot az iskolában már nagyon sokszor elmeséltem. Amikor csillogó szemű gyerekek közé megyek, ahová mindig meghívnak az ország különböző iskoláiba, mindig elmondom, hogyan történt ott akkor Eleken az én iskolakezdésem.

Nemrégiben elzarándokoltam a tulipános kis házhoz, ahol Piciske közel fél évszázadot élt. Eszembe jutott még sok kedves történet. Iskolás koromban sokszor megfordultam nála, és mindig megtelt a szívem, amikor mesébe kezdett.

Sokszor, nagyon sokszor elmesélte, hogyan is volt régen, amikor iskoláskorú lett. Nagyon megviselte, hogy nem járhatott iskolába, mert olyan szegények voltak a mi drága szüleink, hogy nem futotta cipőre meg ruhára, amiben elmehetett volna.

Az igazsághoz tartozik, hogy szüleink akkoriban még egyik faluból a másikba, egyik dűlőről a másikra vándoroltak. Télen legtöbbször valamelyik istállóban húzódtak meg az ismerősöknél, rokonoknál. Amikor kitavaszodott felpakoltak a szekérre és ismét vándorútra keltek.

Most itt sétálok és emlékezem. A lassan már omladozó falak között még hallani vélem drága nővérem kedves hangját, nevetését, s látom azt a csillogó szemű kisfiút, egykori magamat, aki annyira szomjazta meséit, az ősök történeteit...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr505733591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.