HTML

Naptár

január 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Miért nincs tablóképem

2017.01.03. 13:35 :: Rostás Farkas György

img_9187.JPG Az 50-es években jártunk. Akkor még nem volt divat- a cigányok között meg főleg nem -, még a kígyósi parasztok között sem nagyon, az iskolába járás. Mi voltunk az első hullám.

Az idősebb testvéreim még nem jártak iskolába. Én Piciske (Juliska nővérem) gondoskodásának köszönhetően jártam. Szép csöndesen teltek a kisiskolás évek, peregtek a felsős diákévek.

Közeledett a ballagás ideje. Most 50 év távlatából nem emlékszem,  hogy nagy hangsúlyt fektettünk volna erre a ceremóniára. Már csak azért sem, mert nekem nem volt öltönyöm, amiben ballaghattam volna.

Lakott a falunkban egy rokon fiú, Pisontnak, a későbbi  híres futballistának az apja. Tudtam, hogy neki van öltönye, elmentem hát hozzá,  és kölcsönkértem a ruháját.  Akkoriban nagy divat volt, hogy kölcsönkértünk egymástól zakót, cipőt, öltönyt.  

Alaposan megtisztogattuk a ruhát, kivasaltuk, s már futottam is az iskolába, de mire odaértem  a fotós, aki a tablót készítette, már elment. Lekéstem a fotózást…

 Nem túl régen, az 50. osztálytalálkozón, Marosvölgyi Károly, az én szeretett tanárom és osztályfőnököm megkérdezte:

  - Mondd Gyurikám, a te fényképed miért hiányzik a tablóról?

- Hát tanár úr azért, mert kölcsönkértem egy öltönyt, és mire rendbe raktuk, elment a fotós, aki a képeket csinálta.

- Nahát, Gyurikám, ha ezt tudom – itt elcsöndesedett a tanár úr, de tudom mit akart mondani: - Ha ezt tudom, akkor vettem volna neked egyet!

Akkortájt a bizományiban egy öltöny 300, azaz 300 forintba kerülhetett, többe nem. De egy szegény családnál, amilyenek mi is voltunk, ez is csillagászati összegnek számított, hiszen minden egyes fillért be kellett osztani.

 Azóta is ahányszor csak eszembe jut ez az emlék, nagy fájdalom költözik a szívembe. Azon a tablón én már soha nem szerepelek! Az emlékezetes 50-es évek nagyon mélyre szántottak, nagyon mély sebeket hagytak, úgy bennünk gyerekekben, mint a szüleinkben.

A fiatalok okulására írom le most mindezt. Én akkor fogadalmat tettem, szent fogadalmat, hogyha megnövök, és lesznek gyerekeim, soha ne ismerjék meg azt a szegény sorsot, amiben én éltem, nevelkedtem.

Ma más idők járnak, más szelek fújnak. „Egyszer majd, ha egyszer lesz”… akkor már minden másként lesz… mondom én is, amolyan  Gyurkovics módra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr3312093827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.