HTML

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Miért nem lettem szűcs...

2017.01.11. 19:58 :: Rostás Farkas György

kep1_3.jpgMinden történet nagyon messzire nyúlik, nem is tudom, hol kezdjem. Nincs is annyi tinta és papír a világon, hogy minden élményemet leírjam.  A visszaemlékezés pedig olyan mélyen érint, hogy mindig elérzékenyülök. Amiről most szeretnék szólni, az is ilyen. Békéscsabán történt, ahol oly szép diákéveimet töltöttem.

Az én drága jó anyám, mindig szívén viselte a sorsomat. Sokat gondolkodott azon, merre is terelje utamat az általános iskola befejezése után. Szerette volna, ha biztos megélhetéshez jutok.  A nagy beszélgetést ekképp kezdte: - Drága gyermekem, gyere ide mellém, és mesélek neked!

Mintha tegnap történt volna, úgy emlékszem minden mondatára, és arra is, ahogyan szavait a levegőbe rajzolt mozdulatokkal kísérte.

  - Most elmegyünk a vicinálissal Békéscsabára, és szerencsét próbálunk. Beszéltem a napokban egy jóságos tót emberrel, aki szűcsmester Békéscsabán, és azt mondtam neki:

- Elhoznám az én kisfiamat, jó lenne, ha megtanítaná erre a gyönyörű mesterségre.

- Nézze Mária lelkem, hozza a fiút, és majd meglátjuk. Ha szereti, és szívesen csinálja, ám legyen.

Így is történt. Ezidőtájt Laci bátyám is otthon tartózkodott, ő is elkísért bennünket Békéscsabára, hogy elrendezzék a jövőmet. Be is írattak a 611-es számú ipari szakközépiskolába. Az iskolai rend szerint három napig az osztályban tanultunk, azután két nap gyakorlat következett a műhelyben.  

Gyönyörű, felejthetetlen időszak volt. A diákok között örök barátság szövődött. Ott laktam a kollégiumban, majd később albérletben. Bohém életmódot folytattunk. A Fiume presszóból Pilvax kávéházat álmodtunk, úgy jártunk oda, ahogy Petőfi és Vasvári annak idején. A népszerűbb diákoknak becenevünk is volt, amit a lányok adtak. Engem Joe-nak hívtak, Pali öcsém pedig Harry volt.

Népszerűek voltunk a lányok körében, mert mindketten jól táncoltunk. Cserébe minden földi jóval elláttak bennünket, mikor disznóvágás volt, mindig hoztak kóstolót.

Amikor hazamegyek a régi barátok még ma is Joe-nak szólítanak. Az Út- Híd- Vízműipari Technikumnak volt egy zenekara, ami 2+2 névre hallgatott. Annak évekig én voltam a dobosa. Az együttesünk sokszor szabadtéren is játszott. Egyszer meghallgatott bennünket egy vezető beosztású katona a tisztiklubból. Odajött a szünetben, és megkérdezte:
- Mondd, kedves barátom nem lenne kedved legalább havi 1-2 alkalommal a tisztiklubban dobolni?

- Miért ne lenne? Ha időm engedi, elmegyek.

Így jutottam be fiatal korom ellenére a művészkörökbe. A város előkelőségei, az ügyvédek, a festőművészek, a Jókai színház színészei mind megfordultak a tiszti klubban. Barátságot kötöttünk.

A középiskolában tanított bennünket Mészáros Ilike, akinek az egyetem elvégzése után mi voltunk az első osztálya. Minden fiú, beleértve engem is, szerelmes volt Ilikébe. Olyan gyönyörűséges volt, mindenki Hajas Ilonához, a híres tévébemondóhoz hasonlította.

 Kapcsolatunk Ilikével és hajdani osztálytársaimmal azóta sem szakadt meg, minden osztálytalálkozó alkalmával onnan folytatjuk, ahol annak idején a 60-as esztendőkben abbahagytuk.

Mészáros Ilike 60-ik születésnapom alkalmával a következő sorokkal kedveskedett:

 - Gyurikám, már akkor is büszke voltam rád, te voltál az egyik kedvenc tanítványom. Most, ennyi év után már elmondhatom!

 Azóta is, időről időre felhív és megkérdezi, hogy éppen min dolgozom, mit írtam. Én pedig neki küldöm el elsőként új könyveimet.

Visszatérve a szűcsmesterséghez, s a Tanácsköztársaság útja 151. szám alatt található szűcs műhelyhez: Sanyi bácsi volt a kedvenc mesterem.

Vidám ember volt, szerette a jó bort. Mindig azt mondta:
- Kis táncosom, fogd ezt a táskát, suhanj ki észrevétlenül a boltba, hozzál nekem egy kis kövidinkát!

Szívesen tettem eleget kérésének. Borozgatás közben mindig Erdélyről mesélt, s a kedvenc nótáját dúdolgatta: - Szép város Kolozsvár, én ott lakom a Szamosnál…

Most, hogy felidézem a kedves mester emlékét, megint érzem, hogy szólít a szívem. Ha legközelebb hazavisz a sorsom a városba, ahol a diákéveimet töltöttem, kimegyek a sírjához egy főhajtásra.

Sándor bácsiról el kell mondanom, hogy a maga módján művelt ember volt. Szerette a művészetet. Két fiát is taníttatta, mérnököt nevelt belőlük. Figyelemmel kísérte az én sorsomat is, mindent tudott rólam.

Tudta, hogy megyei szavalóversenyt nyertem, s azt is, hogy táncversenyző vagyok. Egy alkalommal el is jött, hogy megnézze szereplésemet a Balassi Művelődési Házban megtartott táncversenyen.

Másnap a műhelyben csak annyit mondott:

- Fiam, jobban jársz, ha a művészetet választod, ha táncos leszel.

Én pedig idővel szót is fogadtam neki. Szűcs tanoncból táncos, később író lettem, s ezért nem tudok bundát készíteni, de még egy kucsmát, vagy kesztyűt sem. Talán ezért nem is volt egész életemben kesztyűm. De azért valamit mégis tanultam a tanoncidő alatt. Ha nem is profi szinten, de tűrhetően elsajátítottam a varrás tudományát.

 Emlékszem, ahogy a drága Sanyi bácsi mondta:

- Gyurikám, először is tanulj meg varrni, ez az alapja mindennek. Szót is fogadtam, mert olyan szépen mondta.

Aztán mégis elcsábított a művészvilág, a főváros. Pesten táncoltam a Vadrózsák együttesben. Részt vettem az akkor kibontakozó klubmozgalom alakításában. Több helyen is vezettem klubot a fővárosban: a Szegedi úti munkásszállón, több művelődési házban, pl. a Csiliben és az Ifjú Gárdában is.

Így teltek az ifjú évek, szép lassan, csöndben, ahogy építettem a kis életemet. Közben barátságok köttettek. Sok helyen megfordultam, itthon és külföldön is, Londontól Amszterdamig…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr5812119127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.