HTML

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Huttyán "komisz kenyere"

2017.01.17. 16:18 :: Rostás Farkas György

maxresdefault.jpgRégóta gondolkodom rajta, hogyan kanyarítsam mondandómat, hogy megrajzolom az én szeretett Huttyán barátom alakját. Pedig meghánytam - vettem már nagyon sokszor. 

Rostás Károly - akit mi csak cigány nevén Huttyánként ismertünk -, Öcsödön született, a mashar törzs tagjaként. Korán megmutatkozott istenáldotta tehetsége a táncban, az éneklés tudományában. Szívesen szórakoztatta a cigányokat a különböző mulatságokban, lakodalmakban.

Már életében igazi legenda, ikon volt. Nem véletlen az sem, hogy a világhírű zenekutató Víg Rudolf is felfedezte, és több felvételen is megörökítette művészetét.

Csak egy kis kitérő: Víg Rudolf, szerteágazó néprajzi és tudományos kutatása során Indiába is ellátogatott, ahol  tízezer cigány dalt jegyzett le. Nevéhez fűződik a hazai autentikus cigányzenei folklór jelentős részének lejegyzése is.

Törzsvendég volt nálunk, mindig meghívtam az általam vezetett cigányklubokba,  hogy beszámoljon a kutatásairól.

Ezekben a 70-es években  számos kiváló, később nagyhírű előadó – mint Czeizel Endre, Sugár András, Martin György és Víg Rudolf  - fordult meg klubjainkban.

Visszatérve az én szeretett testvéremhez, Huttyánhoz,  a  hazai néptáncmozgalom egyik alapítója Sebő Ferenc is felfigyelt különleges képességeire, és filmet készített róla.  Isten áldja érte!

A mi ismeretségünk is a gyermekkorba nyúlik vissza. Újkígyós, ahol éltünk, egy pici település Békés megye szívében, ott messze a Kőrösök mentén. Oda jártak a vásározók, a kereskedők. Huttyán nagy rokonsága is többször megfordult nálunk.

Később, bár már Budapesten éltem, amikor  csak arra vezette útja, vagy a jókedve, mindig meglátogatott.  Ilyenkor elkísért a különböző művelődési házakba, munkásszállókra. Kevés olyan ember volt, aki  ne zárta volna őt a szívébe, és ne fogadta volna barátjának.

Olyan jóságos és életvidám ember volt, hogy már az első pillantásra mindenki úgy érezte, mintha örök időktől ismernék egymást.

Végigtáncolta Budapest utcáit, én is mindig megkértem, hogy mutasson egy új figurát. Soha nem kellett kétszer mondanom:
- Huttyikám, csapásolj egyet nekem! - Elbűvölt engem és az utca népét is. A járókelők megálltak, és csodálták ezt a mesebeli figurát.

  Csak azért mérgelődtem vele, mert nem nagyon akart enni. Ha csak tehettem, valahogy meggyőztem róla, hogy nálunk az a szokás, hogy senki nem mehet el tőlünk éhesen. Ha nem voltam éhes, akkor is leültem vele az asztalhoz, hogy kedvet csináljak neki.  

Egy alkalommal azt mondta nekem: - Drága öcsém. Mindig leigazolnak a rendőrök. Pedig te tudod a legjobban,  hogy én a művészetemből élek.
- Hát hogyne tudnám, Huttyikám.  Mit szeretnél?
- Hát valami igazolványfélét.  – Pár percig gondolkodtam rajta, hogy mit is tudnék tenni az ügyben. Honnan szerezzek valami hivatalos levelet, vagy ahhoz hasonlót számára?

Végül arra gondoltam, hogy én magam állítok ki számára egy menlevelet, mely arra hatalmazta fel, hogy szabadon járjon - keljen az egész ország területén, és hagyják, hogy úton-útfélen mulattassa, szórakoztassa a népet.Ne bántsák, inkább segítse, aki tudja, és a rendőrök se zaklassák.

Szép keretben, formába öntve, iktatószámmal, bélyegzővel és aláírással ellátva adtam oda neki.

 Na, ezzel járt, jött-ment boldogan, és amikor legközelebb találkoztunk, elmesélte nekem, hogy milyen sokat segít ez az igazolvány.

Dicsekedett fűnek - fának, hogy őt a testvére alkalmazza a klubokban,  és mutatta az igazolványát. Talán sokan megmosolyogták, de azontúl már nem akadályozta senki művészetének gyakorlásában.

Egy másik kedves történet jut most az eszembe. Akkoriban Soroksáron laktam, ahol rendszeresen felkeresett. Egy alkalommal, amikor nem tartózkodtam odahaza egy kedves szomszédasszonynál hagyott üzenetet számomra:

-Mondja meg kírem az én tesvíremnek, hogy a Mívísz testvére volt itt.
A szomszédasszony át is adta az üzenetet imígyen:
- Drága Gyurikám, itt volt egy irtózatos nagybajuszú ember, de nem tudom, hogy mondjam magának kedves szomszéd,  annyit üzent csak, hogy mondjam meg magának, hogy a „Mélyvíz” kereste.

Amikor a bajuszát mondta, már sejtettem, hogy  csak Huttyiről lehet szó, de nem tudtam mit kezdeni a Mélyvíz elnevezéssel.

Gondolkodtam, gondolkodtam, és egyszer csak rájöttem. Hát mi más lehetne, mint művész. Mondanom sem kell, hogy ez a napom sem fejeződött be unalommal.

De nem csak én szerettem nagyon Huttyánt. Így volt vele az én szeretett testvérbarátom, Nagy László és felesége Szécsi Margit is.

Sokszor napokig náluk tanyázott Huttyi, csak azt fájlalták Nagy Laciék, hogy este nem akart ágyba feküdni, hanem azt kérte Margittól, hogy neki a földön ágyazzon meg.

Nagy tehetsége ellenére, mindig szegény sorban élt. Idejekorán, méltatlan körülmények között távozott ebből a világból.

A világhírű Deep Forest együttes Huttyán híres dalának átiratával nyert Grammy Díjat, ebből a dicsőségből azonban Huttyánnak már nem jutott. Ahogyan el is dalolta, "komisz kinyír" jutott neki. Erre szokták azt mondani, hogy így múlik el a világ dicsősége.

Huttyán emléke és művészete, egyedi tehetsége azonban sohasem múlik el,  a mi cigány kultúránk és örökségünk kitörölhetetlen része.

Szólj hozzá!

Címkék: Rostás Károly Huttyán

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr6112133299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.