HTML

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Az én tudós Mária nővérem

2017.01.19. 19:10 :: Rostás Farkas György

bangival.jpg- Látjátok – a szívem, meg a lovaim is mindig visszaröpítenek az én szeretett szülőföldemre, ahol a családi fészek melege talán még nem hűlt ki teljesen. Gondolataimban ilyenkor megjelennek az én szeretett szüleim, testvéreim, és föltolulnak az emlékek.

Most az én drága Mária nővéremről szeretnék mesélni nektek. Azt írtam a bevezetőben, hogy tudós testvérem… mert ez valóban így igaz.

Jól emlékszem, hogy ő volt nem csak az osztály, de az iskola példaképe is.  Elég volt egyszer átolvasnia az anyagot, vagy meghallgatni a tanár magyarázatát. Azonnal jelentkezett, felállt, s már mondta is: - Tanár néni/tanár úr, akkor én elmondom. – És el is mondta szóról szóra, hibátlanul.

Akkoriban az orosz kötelező tantárgy volt. A nővérem csillagos ötös volt oroszból és akinek nehezebben ment, azokat korrepetálta. Ő segített  Papp doktor - a híres belgyógyász – gyermekeinek és Hubai igazgató úr lányának is a nyelvtanulásban, meg a matek leckékben. 

Délutánonként a ház körül is tengernyi elfoglaltsága volt, de ott is megkeresték.- Kedves Máriám – vagy ki hogy szólította: – Kérem szépen vegye át a leckét a kisfiammal/kislányommal!

Ilyenkor abbahagyta a ház körüli sürgés-forgást, amiből bőven kijutott, mert a pici kis kunyhónkban mindennek ragyognia kellett. Olyan volt a kis házikó, mint egy ékszerdoboz. Minden hétvégén frissen meszelve, és a föld frissen tapasztva.  A gyakori meszelés állítólag a fertőtlenítés miatt történt, de a mázolás nem tudom, hogy miért.

A rossz nyelvek szerint, Mária nővérem elmondására alapozva, amikor végre elkészült a friss tapasztás én sokszor szándékosan a közepébe ugrottam. Igaz, hogy nővérem azt mondja, még alig tudtam járni, de már akkor is nagy kópé voltam. Idősebb testvéreim mégsem vették nagyon zokon, mert utána kijavították.

Szeretve voltam, és  felülemelkedtek az ilyen csínyeken. Különben is, váltva ugyan, de hol egyikük, hol a másikuk hordott a karján, úgyis mondhatnám a csípőjükön neveltek. Ha mentek valahova, amikor csak tehették magukkal vittek.

Arra is emlékszem, hogyha lovaskocsival mentünk ki a határba, a sarogjában mindig ott volt egy kis fészek számomra. Gondoskodtak rólam, étek, ital bőven volt számomra.

Vidám volt a népes kumpánia. Játszottunk, nevettünk, a sok nehézség közepette is vidáman telt az életünk.Lehet, hogy azért is emlékezem így, mert a gyermeki lélek másként látja a világot, s képes észrevenni a szépet és jót ott is, ahol a felnőtt már nem. Mi kisebb testvérek, mindig arra kértük Piciske nővéremet, hogy meséljen.

Visszatérve Mária lelkemhez, nagyon jóságos volt, mindig kereste, kutatta még a gondolatainkat is. A kedvenc ételünket főzte, egyszóval mindig a kedvünkben járt.

Palcsi öcsém  lábfájós volt, gyakran panaszkodott, ilyenkor Mária nővérem a hátára vette, úgy cipelte.  Lehet, hogy Palcsi öcsém rafináltságból tette, de nem valószínű, mert a későbbiek folyamán is fájlalta a lábait. Édesanyánk sokszor nyomogatta - masszírozta hosszú órákon keresztül.

Pali vékony, cingár gyerek volt. Mondta is mindig Mária nővérem:- Gyurikám, vigyük el orvoshoz. Nem lehet véletlen, hogy ilyen sovány.  Az öcsém sokszor felbosszantotta a nővéremet, amikor a kutyákkal játszott, vagy bebújt a disznókhoz az ólba, vagy a lovakhoz az istállóba.   Mindig összekoszolta a ruháját,  Mária nővérem emígyen dorgálta:
- Na, gyere csak ide te kis Rozsvajter! (Akkoriban gyakran megfordult a faluban egy idős zsidó ember, aki vasat meg rongyot gyűjtött, s cserébe játékokat és pikulát adott nekünk gyerekeknek.  Őt neveztük el Rozsvajternek…) 

Az iskolában szegényesen öltözködtünk, mert ruhára nem nagyon tellett. Mária még késő ősszel is vékony ruhácskában és szandálban járt, mert nem volt téli lábbelije.

Mégis előkelő jelenség volt.  Méltóságteljes volt a tartása, a járása, mint egy hercegnőé. Olyan csodálatos hajkorona, mint amilyen neki volt - és hál’ Istennek a mai napig is van, pedig csak keveseknek adatik. Ha leengedte, pici korában be tudott vele takarózni is. Csodálta is mindenki, simogatták a szép haját.

Szeretett drága édesanyánknak ott a végeken még az is eszébe jutott, hogy beírasson bennünket a nővéremmel együtt a tánciskolába. Jártunk is szorgalmasan, mindig készültünk az órákra. Ez már Medgyesegyházán történt, mert közben odaköltöztünk. A művelődési otthonba jártunk, megtanultunk mindenféle gyönyörűséges táncot. Keringőztünk, de megismerkedtünk a latin és a modern táncokkal is.  

Palcsi öcsém már felnőttkorunkban mesélte el, hogy ő is mindig utánunk lopakodott, a nagy ablakhoz szorította az arcát, és kívülről leste, hogy mi történik odabent. Őt azért nem íratta még be édesanyám, mert akkor még csak 10 éves volt. Ennek ellenére nagyon jó táncos vált belőle.  

Visszatérve Mária nővéremhez: kitűnő, dicséretes bizonyítványt szerzett az általános iskolában. Minden tanárunk, de az igazgató úr  is arra biztatta, hogy ne adja lejjebb, tanuljon tovább. Úgy gondolták jó orvos, vagy tanár válhatna belőle.

Anyám sokszor vitte maga után, hogy tanulja meg az életben-maradás fortélyait.  Akár orvos, akár tanár lesz, akkor is hasznát veheti, ha megismeri azt a szakmát is, amit anyai nagyanyánk, Julka mámi a híres jósasszony uzovált (űzött, gyakorolt).

Az élet mégis másként hozta. Nővérem végül Békéscsabára járt a közgazdasági szakközépiskolába, ott is kitűnő tanuló volt. Azután korán férjhez ment, és dolgozni kezdett.

Felnőttkorában a megjelenése egyre jobban emlékeztetett engem az  indiai miniszterelnök-asszonyra, Indira Gandhira. Néha így is szólítottam. Máskor meg úgy, ahogyan a mi nagy pártfogónk József főherceg szólította szeretett Mariska nevű lányát: Mariskije.

Csak azt akarom ezzel mondani, hogy több becenévvel is illettük. Édesapám például a nővére, Rubi nevét adta neki. De rajta maradt a Bangi név is.

Mária nővérem egy tudós tanárhoz, professzorhoz, Dr. Karsai Ervinhez ment férjhez. Ebből a házasságból öt gyermekük született. Áldja meg őket az Isten, mind a két kezével!

 Az évek múlnak, s mindkettőnk életében sok minden történt. De amikor találkozunk, bár igyekszünk ezt leplezni, mindig elérzékenyülünk. Ilyenkor előveszem a humoros jókedvemet. Felélesztem a régi táncost, csapásolok neki, vagy felkérem keringőzni, hogy mosolyt csaljak az arcára.

Ezzel csupán azt akartam mondani, akkor is, ha az a szép, fergeteges fiatalság lassan a múltba vész, és mi is megöregedtünk, az emlékek örökké velünk élnek. Amikor csak tehetjük, meglátogatjuk egymást, pár napot együtt töltünk, s elkészítjük a kedvenc ételeinket: töltött káposztát (pherde sax),  marhahúslevest (guruvani zumi) és természetesen pogácsát, bokolyit is.

Ilyenkor sokat mesélünk a gyermekévekről, a szülőkről, a szülői házról, az ott élő emberekről, az emberségükről. Így őrizzük, éltetjük szeretteinket és az őseink gyújtotta tüzet tovább.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr7112138891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.