HTML

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

A gyökerek messzire nyúlnak - Az én legidősebb nővéremről

2017.01.20. 14:31 :: Rostás Farkas György

arankaval_1.pngAranka nővérem már az életem előtti életemben, vagyis még a születésem előtt kirepült a családi fészekből.

Édesanyámmal gyakran meglátogattuk új otthonában, ahol férje és az egyre népesebb gyermeksereg körében élt.  Ilyenkor mindig magához ölelt, és mesélt nekem, talán hogy bepótolja az egymástól távol töltött időt.

Elmesélte azt is, hogy milyen fájdalmasan élte meg, hogy el kellett költöznie a családi háztól. Akkoriban más törvények szerint éltek a cigányok, mint napjainkban.

A családfő szava szent és sérthetetlen volt, ha valaki nem fogadta meg, az mindig következményekkel járt. Aranka testvérem már nagyobbacska lányként nem kérte ki apám tanácsát, amikor férjhez ment. Apám ezt csak sok-sok év után bocsátotta meg neki, ezért Aranka sokáig nem tért vissza a szülői házba. Szegény anyám sokat sírt emiatt.

A gyerekekre, testvérekre, unokatestvérekre  ez nem vonatkozott. Mi mindig összejártunk, én is sokszor ott aludtam a nővéremnél. Azt se tudta, hogy milyen földi jóval, milyen étkekkel kényeztessen.  Nagyon szerettem őt és ő is engem, mind a mai napig.

Aranka egész életében nagy odaadással gondoskodott népes családjáról, olyan volt mindig mint egy tyúkanyó, akinek kötényében elfért a sok gyerek, unoka, déd – és mára ükunoka is. Mindenkit számon tartott, ismerte búját-baját, és mindig volt legalább egy finom falat  félretéve a váratlanul betévedőknek.

Arra törekedett, hogy ha már ő nem járhatta ki az iskolát, legalább a gyerekeiből tanult embereket neveljen. Minden gyereke, unokája szakmával, sőt van, aki érettségivel, főiskolával is rendelkezik.

Egyszer azt mondta nekem: - Öcsém, majd szeretnélek Pesten felkeresni, mert van egy unokám, aki nagyon jóeszű, tehetséges gyerek!
- Gyere drága nővérem, az ajtó mindig nyitva előtted!

Úgy is történt, pár nap múlva megérkeztek. Magával hozta az unokáját, Gábort (Sumit), aki akkor érettségizett. Mutatta a kitűnő az érettségi bizonyítványát, s elmondta nagy álmát, hogy szeretne építészmérnök lenni. Kérte, ha módomban áll segítsek, hogy bejusson a műszaki egyetemre.

Az bizony nem volt könnyű feladat, csak a legjobbakat vették fel erre a kiemelt szakra. Megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk, és megtudjuk a felvételi feltételeit, időpontját és mindent, amire szükség van.

Aranka nővérem elővette az úti batyujukból Sumi féltett mappáját, amiben rajzait őrizte. Ekkor vette csak észre, hogy az úton megázhatott, mert átvizesedett.  Ma is magam előtt látom, mennyire kétségbeesett, hogy tönkrementek unokája munkái. Alig aludt valamit, egész éjjel szárítgatta, préselte a rajzlapokat, hogy másnap be tudjuk mutatni.

Reggel korán elindultunk az egyetemre, nagyon büszke voltam, az unokaöcsémre, a nővérem okos unokájára. Hamarosan el is érkezett a felvételi vizsga ideje, amin Sumi kiválóan megfelelt. Szobát is sikerült szereznie a kollégiumban. A nővérem nagyon boldog és hálás volt ezért.

Nekem is mindig nagy örömet jelentett, ha a családunkban, az unokatestvéreim között akad ilyen jófejű, tanulni vágyó fiatal. Napjainkban hál’ Istennek már többel is büszkélkedhetünk: Újkígyóson, Kétegyházán, Dobozon. Van közöttük már iskolaigazgató, tanár, orvos is.

Visszakanyarodva az én drága Aranka nővéremhez. A sok nehézség ellenére is szép és tartalmas volt mindig az élete. Jó férjjel és nagyon jó gyermekekkel áldotta meg a Teremtő.

Ma már ritkaságszámba megy, hogy a településen élő gyermekek naponta meglátogassák idős szüleiket.  Nála mindig telt ház van. Nagyon összetartó,  szép  nagycsalád veszi körül.

Külön szólnom kell az én drága nővérem öltözködési kultúrájáról. Ősi cigány szokás szerint mindig kendőben, hosszú rakott szoknyában és kötényben jár. Már csak a néprajzi múzeumban látható az övéhez hasonló autentikus viselet.A blúza mindig ropogósra vasalva, a cipője mindig csillogóan fényes, az alkalomhoz illően: nyáron mellényt, télen szűrt és bekecset visel.

Erről jut most eszembe egy különleges történet, amikor vele együtt jártam a parlamentben.  Akkor is nálam töltött egy pár napot. Én dolgozni indultam, s azt mondtam neki:
- Nővérem itt van minden előtted, sétálj, vagy főzzél magadnak kedved szerint, amit enni szeretnél. Igyekszem haza délután. Mikor dolgom végeztével hazatértem, úgy láttam, hogy valami szomorúság ül a szemében. Ezért megkérdeztem:
- Bánt valami? Telefonhívás volt? – próbáltam faggatni, de nem válaszolt. Éreztem, hogy valami mégsincs rendjén.

 Másnap reggel, mikor elkezdtem készülődni, így szólt hozzám:

- Szeretném megnézni a munkahelyed, hogy milyen emberek között dolgozol, kik a munkatársaid, a barátaid.

- Jó, akkor előáll a fiáker, és menjünk! – válaszoltam. Aznap éppen a parlamentben volt dolgom. Akkoriban,  mint sajtós még magammal vihettem egy munkatársat is.  Nagyot néztek a képviselők, a miniszterek az én munkatársam láttán. Azt hiszem nem sok hagyományosan öltözött cigány asszonyt láttak még a patinás falak között.

Az én nővérem azonban cseppet sem zavartatta magát! Olyan természetéből fakadó eleganciával és bölcsességgel mozgott közöttük, mintha nap mint nap oda járna.

Mindent szemrevételezett, mindenről volt véleménye. A világ legtermészetesebb módján szóba elegyedett a jelenlévőkkel. A legemlékezetesebb számomra az a jelenet maradt, amikor Dr. Torgyán József -a Kisgazda Párt elnöke, akkori földművelési miniszter - odament hozzá, kezet csókolt neki és hosszasan elbeszélgettek.  Ezt a pillanatot a kamerák is megörökítették, később viszontláttuk a híradóban.

De másról is nevezetes még az én drága Arankám! Ha a nagy családban valahol beteg  lesz valaki, vagy ne adj Isten haláleset történik, ő az első, aki megérkezik, és a beteg gondját viseli. Szorgalmasan, alázatosan besegít a családnak.  Süt, főz, mos, takarít. Ezért is mindenki tiszteli, szereti, és nagyra becsüli az egész megyében.

Amikor a helyi jegyző Újkígyós bibliográfiáját írta, elsőként őhozzá ment, mert tudta, hogy a világon mindenről tud, ami az utolsó száz évben a településen történt.  Olyan az emlékezete, mint egy élő történelemkönyv. De meg is kérdezi minden családtagja döntéshozatal előtt: - Hogy is gondolod, te mit tennél. Hallgatnak rá, nagy tekintélye van.

Sok-sok évet megélt már, de még mindig érdekli minden, ami körülötte történik, és számon tartja a legkisebb családtagok szívveréseit is. Isten tartsa meg közöttünk még nagyon sokáig.  Ámen.

Szólj hozzá!

Címkék: Újkígyós Faragó Gusztávné Rostás Farkas Aranka

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr9612140681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.