HTML

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Az én szeretett Györgyi bátyám

2017.01.30. 16:39 :: Rostás Farkas György

 16402235_376527952719182_100922508_n.jpgÉdesanyám imádott testvére, az  én kedves nagybátyám. Drága Györgyi bátyám, nagyon sok örömteli pillanatot szereztél édesanyámnak, a te drága nővérednek, és nekünk, piciknek és nagyoknak!

Újkígyóson sokszor meglátogattál bennünket. Oly sok szeretetet kaptunk tőled, sok-sok felejthetetlen napot, és percet töltöttünk veled.

Tele van a tarsolyom hozzád kapcsolódó emlékekkel.. Békéscsabai diákéveim idején gyakran találkoztunk a váróteremben. Én hazamenet az iskolából a vonatra vártam, te pedig a dobozi buszra. Odahívtál magadhoz, és megvendégeltél minden földi jóval.

Mindig volt a táskádban madárlátta elemózsia!  Olyan szépen mondtad, hogy örökké felejthetetlen marad.
- Drága Öcsém, éhes vagy? – Én pedig mindig éhes voltam. Megetettél, megitattál, és utána útnak bocsájtottál. Eszembe jut most egy másik élményem is. Az én drága édesanyámmal sűrűn ellátogattunk hozzátok, abban az időben még élt Julka mámim is. Olyan pompázatos volt minden, mint egy főhercegi kastélyban!

Még a lakomák is olyanok voltak, hogy  Mátyás király is megirigyelte volna. Az én drága, felejthetetlen (KISJÁNY) testvérem mindig tyúkot főzött. Nagy fazékban főttek a tyúkok, és nagy kondérban rotyogott a paprikás. Jó volt együtt lenni, mert mindenki megtapasztalhatta a családi tűzhely melegét. Soha nem felejtem, ahogyan drága Julka mámikám legendáit, eposzait hallgattam órákon át.

De őrzök más emlékeket is. Györgyi bátyám amikor megtért vándorlásaiból, mindig felkereste szeretett nővérét, az én drága édesanyámat. Mindig rácsodálkoztam, hogy beszélgetésüket onnan folytatják, ahol legutóbbi találkozásuk alkalmával abbahagyták. Hogy miről esett szó?  Az őseikről, az én szeretett Kusló papómról, édesanyám édesapjáról. Felemlegették kedvenc ételeit, felidézték jellegzetes viselkedését, öltözködését. Édesanyám nagyon apás volt, és haláláig gyászolta az ő drága édesapját.

Mindig sokat főztek, mert nagy volt a rokonság. Közben beszélgettek, felidézték a régi történeteket, sokszor a könnyük is belecsordult az ételbe. Siratták a már nem élő családtagokat, szülőket, testvéreket.

Azóta is azt mondom, aki tiszteletet akar tanulni, meg szeretetet, az menjen el Dobozra, mert ott megtanulhatja. Én amikor csak ellátogattam édesanyám testvéreihez, olyan szeretettel fogadtak, mintha az én jó anyám kelt volna életre, hogy gondoskodjon rólam. Amikor eljött a búcsú ideje, mindig úgy sírtak értem, hogy szívük majd megszakadt.

Ezt csak Piciske meg Kályi nővéremnél tapasztaltam. Ők még ilyenek voltak, és maradtak halálukig, ezt a szívjóságot elvitték magukkal Odaátra.

Amikor az emlékeim között kutatok Györgyi bátyámat mindig kalapban látom magam előtt. Akkoriban a tisztesség úgy tartotta, hogy az asszonyok nem járhatnak fejkendő nélkül, de a férfiak sem kalap nélkül. Györgyi bátyám a legtöbbször kalappal a fején hajtotta álomra a fejét. 

Szép ember volt, okos, és hárnyék,  hozzá hasonló kevés született erre a földre.  Azt mondják a szokások és a családi vonások továbbadódnak, öröklődnek, a génjeinkben hordozzuk a múltunkat, de a jövőnket is.

Tudjátok, hogy minden mindennel összefügg... Valamikor nagyon régen, amikor a mi drága őseink lovasszekéren vándoroltak az egyik dűlőről a másik dűlőre, az egyik faluból a másik faluba, sokszor órákig zötyögött a szekér. A két papóm Káló és Kusló csak ült a bakon hallgatagon. Egyszer aztán megszólalt az egyik papó:

- Heeeeeeeej látod, mekkora udvara van a holdnak? – A szekér tovább zötyögött, szép lassan mentek, egy dűlő, két dűlő, három dűlő, sokszor órák teltek el, mire megszólalt a másik papó.
- Vihar lesz.

Hogy  megvilágosodjon a kép, hozzá tartozik még egy rövid történet, hogy egy karéjt kanyarítsak még. 
A régi pásztorok, a természeti népek tudták, amit ma már csak a tudósok tudnak, mert írva vagyon: ha a holdnak udvara van, akkor vihar lesz.

Visszatérve mondandómhoz, akkoriban az ember nem csicsergett fölöslegesen. Mert a szónak súlya volt, a beszédnek meg mondandója. Györgyi bátyám kivételes ember volt, ha valahol megjelent, ott mindig történt, történnie kellett valaminek.

Komolyan kellett őt venni. Soha, senki sem unatkozott mellette egyetlen percet sem. Amikor eljött hozzánk, odakuporodott édesanyám mellé, és sokszor hajnalokig beszélgettek. Én pedig füleltem, hallgattam, olyan ízesen és ékesszólóan beszélgettek egymással, ahogyan ma már nem tudnak az emberek.

Megszépítette, bearanyozta  életünket, ha együtt lehettünk, ha együtt volt a nagy család.  Mindig olyan szeretettel fogok emlékezni rá, ahogyan ő szeretett bennünket,  imádott Mária nővére gyermekeit... Áldja meg érte a mi jó Istenünk, és legyen áldott az ő emléke. Vigyázzanak rá odafent az angyalok, mindörökké. Ámen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr7012169372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.