HTML

Naptár

január 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Szintézist teremteni a mindenséggel

2017.02.21. 16:28 :: Rostás Farkas György

(Minden vers egy ima)

sez.jpg

Mindig bajban vagyok, amikor a költészetről kell szólnom. A költészet nekem nem csak a lírai hangvételt jelenti, azt sem mondhatnám, hogy magát József Attilát. Egyfajta emberi tartást, ám mégis meditatív kifejezési módot jelent. Lehet, hogy ez sem jó kifejezés. A legtalálóbb talán az lenne, hogy a lélek megszólalása.

Olyan ez, mint a szószékről való prédikáció. Nem muszáj mindenkinek elhinni, de lehetetlen nem átélni. Gondolkodásra serkenti az embert, mert nagy gondolkodók jártak már itt előttünk, csak néhányat sorolok fel, azok közül, akik engem megihlettek: Goethe, Heine, Schiller, Kölcsey, Petőfi.

Én úgy vagyok vele - talán le sem merem írni -, de lehet, hogy valami önkívületi állapotban, vagy valami hasonlóban, ami megíródik az agyamban, a szívemben, azt papírra kell vetnem. Olyan dolog, amelyről csak a legszebben, a legméltóságteljesebben, csak a leghitelesebb megfogalmazással lehet szólni. Olyan ez, mintha az ember egyfajta sajátos, hipnotikus állapotba kerülne. De  ébernek is kell lennie, mert az írás nagy felelősség, ezt megköveteli.

Persze, hogy ez nagy felelősség, mert az ember az utókornak, az utánunk jövőknek, a világmindenségnek ír.

A költészet felelősség.

Az ember úgy van vele, hogy eldalolja mindazt ami a lelkében van, amit érez. Énekbe foglalták az altatókat,  úgy ringatták  a gyermekeket, mesékkel és dalokkal kedveskedtek nekik. De versbe és dalba foglalták a mesterek örömüket és fájdalmukat. Tinódi is költészetté varázsolta a zivataros évszázad eseményeit, küzdelmeit.  

Mert nem mindegy, hogy mások lelkébe miként kopogtat be a költő.

Nem mindegy, hogy milyen hangulatot kelt, vagy forradalmi érzést gerjeszt.

Mit jelent számomra a költészet maga? Olyan tartalmas mondanivalót, ami mások által is, majdnem azt mondtam, hogy fogyasztható, de mentálisan mindenképpen gazdag tartalommal bír, amin érdemes tovább gondolkodni.

Más, amiről szintén szólni kell, mert az Isten az embert a föld urának teremtette, és ebbe beletartozik a cigány is. Másként kell megszólaltatni a hangszerünket a kultúrában, a tudományban és a művészetben. 

Érteni kell a húrok pengetéséhez. Ahogy utaltam is rá, előttünk már járt itt Tinódi, Petőfi, Heine és a többiek. Milyen jó, hogy voltak nekünk. Nélkülük a világegyetem sem lenne olyan, amilyen. Már előttem teleírták az eget, a világot, és messze szólt daluk.

Hálás vagyok, és leszek Kölcseynek, Petőfinek, és Gyurkovicsnak, de itt is lehetne folytatni a sort.
Ezeknek az embereknek a szívemben oltárt emelek. Isten ajándékának érzem, hogy Gyurkovicsnak nemcsak kortársa, hanem testvérbarátja is lehettem. Róla még sokat kell mesélnem az utánunk jövő generációnak, hogy ők is úgy szeressék, ahogy én szerettem, szeretem és szeretni is fogom, amíg élek.

Emlékszem minden mondatára, mozdulatára, amikor együtt barangoltuk be a világot. Amikor együtt voltunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban.  Mindig mesélt, mindig volt egy története. Persze jó érzés visszagondolni Mészöly Dezsőre és Hernádi Gyulára is. Nagyon szerettem őket. Hacsak tehettem, ott voltam velük, részt vettem a hajnalokba nyúló beszélgetésekben. Most csak azt tudom mondani: de jó volt élni.

Egy példa:

Mindig rohantam, izgága voltam. Ezt láttam az én drága szüleimtől, testvéreimtől. Sőt, Újkígyóson a sok-sok jó öreg paraszt mindig sietett ki a pusztába, a földekre, és mikor ott munkáját befejezte, igyekezett haza, mert éhesek az állatok, meg kell őket etetni.

Tehát egyszer majd, ha egyszer lesz, mondta Gyurkovics, és most én is mondom Gyurkovics módra én is,  Azt mondta nekem, mikor látta, hogy rohanok: "Én egész életemben rohantam, és sehova sem jutottam." Nem is ez benne a lényeg, hanem az, ahogyan mondta. Azóta ezerszer meggondolom, hogy mikor, mit és hogyan teszek. Mert ő fentről néz a csillagok közül, és nem szeretnék szégyenkezni.

Az irodalom, a művészet, a költészet. Ez az, amiről beszélek. Már ezt is elmondtam egy párszor, talán még egyszer elmondhatom: Az ember abból ad, amije van - de hozzá kell tennem -, hogy abból kötelessége.

Visszatérve a költészetre. Most olvastam a napokban egy mondatot, ami Turczi Pista pennájából látott napvilágot:

„A vers legyen veletek” A művészetet, az irodalmat, a  költészetet kedvelő emberek e sor hallatán biztosan elérzékenyülnek. Mert az úgy van, hogy minden vers egy ima.

Amikor a nap véget ér, és az ember elcsendesedik, nyugovóra térne, akkor elmond egy imá. Hálát ad Istennek az egész napért, a szeretteiért. Én mindenkitől azt kérném, ha lehet, hogy olvasson, mondjon el egy verset is. Ettől biztosan megkönnyebbül az ember szíve. Próbáljátok meg!

 

Szólj hozzá!

Címkék: költészet Gyurkovics Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr9212279695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.