HTML

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

A "szent" kecske igaz története

2017.03.24. 15:20 :: Rostás Farkas György

(A felejthetetlen Manci)

 kecske1.jpg
Jól figyeljetek! Amit most elmesélek az  igaz történet. Megtörtént, de meg ám! Hatvan évvel ezelőtt. Újkígyóson az én szeretett kis falumban, ahol születtem, ahol nevelkedtem, és ahová általános iskolába jártam. Azóta tudom, hogy csodák márpedig vannak. Mert mi más lehetett ez, ha nem csoda. 

Reggel annak rendje, módja szerint, elindultam az iskolába a többi falusi gyermekkel együtt. Azt kell, hogy mondjam; az én iskolám bizony szakrális helyre épült.

Az osztályban 36-an voltunk, lányok és fiúk, Egyszer csak, miközben Rácz tanár úr intelmeit hallgattuk, besétált a mi gyönyörűséges, okos kecskénk a terembe. Nem hogy sikongatás, jajgatás és nevetés, nem volt, de síri csend lett az osztályban. Emlékszem, mintha tegnap történt volna. Furcsa eset, még ilyenről, hosszú életem során, nemhogy nem hallottam, még csak nem is olvastam.

A mi kecskénk pedig a legnagyobb nyugalommal odajött mellém és leült a padsor szélére. Nagy gondban voltam, nem tudtam mit kezdeni ezzel a váratlan helyzettel.. Az áldott emlékű  Rácz tanár úr,  megszokott, nyugalmával odajött hozzám, és így szólt:

- Gyuri fiam, menj és vidd haza a kecskéteket! Nem volt mit tennem, ideges is voltam a kecskére, de szerettem is nagyon. Szépen szóltam hozzá, mire felállt  és csendesen kisétáltunk az utcáig. Semmi kedvem nem volt egészen hazáig kísérni, így csak  a fülébe súgtam:

- Menjél szépen haza, úgy, ahogy idejöttél ! Vagy értette, vagy nem, de én visszamentem, hogy hallgassam az érdekesebbnél érdekesebb történeteket, amivel mindig megajándékozott bennünket Rácz tanár úr.Nem telt el egy óra sem, mikor megjelent egy gyönyörűséges, fejkendős paraszt nénike. Valamit odasúgott Rácz tanár úrnak, aki intett nekem és  odahívott magához.

- Gyurikám. A kis kecskéteket nem vitted haza?
- Nem tanár úr, mert kíváncsi voltam arra, amit mesélni tetszett, azt hittem, majd hazamegy magától, ahogy jött.
- De hát akkor kisfiam, csak haza kell vinned, mert most bement a templomba, és ott várja, hogy hazavidd.

Nagyot néztem, hogy-hogy a templomban? Ki vitte oda?- gondoltam magamban. Picit morgolódtam is, egy kicsit ideges is voltam, de csak egy kicsit.

Elmentem hát a templomba, és valóban, a mi kecsként ott ült az oltár előtt. Szép csöndben. Szóltam én hozzá, cigányul is, magyarul is, mert nálunk minden állat két nyelven értett:

- Miért teszed ezt? Rólunk beszél az egész falu! – . Ahogy engem meglátott, - odamentem megsimogattam – jött is utánam rögtön. Ahogy az meg van írva szépen hazái gyalogoltunk. Ő egész úton hallgatott, én meg mondtam a magamét.

 Persze arra is gondoltam, hiába kísérem és haza ezt a kecskét, mi történik. Nem volt kapunk, hogy bezárjam, mert a kígyósi házunknál, nem volt zárható kapu. Ilyen egyszerű. Leültem a patkára,  a táltos kecske meg mellém telepedett. Hosszú fejmosást tartottam neki: ráparancsoltam, hogy még egyszer ne merje elhagyni a portát, mert velem gyűlik meg a baja. Mintha egyet bólintott volna, de lehet, hogy csak rám hagyta, mert hát majdnem megszólalt. 

Mancinak hívták ezt a jámbor Isten teremtményét. Nálunk a lónak, tehénnek, disznónak, kutyának, macskának is volt neve, Éppen neki ne lett volna? A kedvenc  kecskénknek? A lovat Csibinek hívták, a tehenet Cifrának, a disznót Mancinak, a kutyát Buksinak, a macskát Jucinak hívták. Mariska nővérem azt mondta, hogy a kecskét is Mancinak hívták. 

Én úgy emlékszem, hogy kentem magamnak egy szelet zsíros kenyeret, jól meg sóztam, paprikáztam, majd elindultam vissza az iskolába. Mert nálamnál jobban soha, senki nem szeretett iskolába járni. Talán Lázár Ervin, vagy Illyés Gyula járhatott nagyobb kedvvel a tanyasi iskolába, ott a szederfától nem messze. Hogy melyik szederfa volt az? Hát Lázár Erviné. kecske.jpg

Rácz tanár úr megkérdezte.
- Gyurikám bezártad a kecskét? 
- Nem zártam be, mert nincs hova bezárni. Hiszen ott van a többi jószág is. Csak a kecskének jutott eszébe utánam jönni, mert csak ő akart tanulni.Ennyi erővel a disznó is eljöhetett volna, vagy a kiscsikó! De  egyik sem akart beülni az osztályba.

Aztán meg kinek jutna eszébe elmenni a templomba imádkozni? Csak a mi kecskénknek. Ezt majd elmondom édesanyámnak és édesapámnak, és a testvéreimnek, ha hazaérnek.

Emlékszem édesanyám arcára, amikor elmeséltem neki. Átölelt, és sírva mondta:
- Hát kisfiam azért ment utánad, mert szeret. Hiszen te vagy vele a legtöbbet. Te viszed legeltetni, te adsz neki enni, inni. Ragaszkodik hozzád!

Miközben erről beszélgettünk, talán hogy igazolja anyám szavait, vagy mert tudta, hogy most róla van szó – odatelepedett mellénk a kecske is.,  Mondta is anyám, hogy ez szent és táltos kecske. Rajta is maradt ez a név, ezen túl így becézte, az egész család.

De a faluban is mindenki erről beszélt. ,Nem túl régen volt Újkígyóson az ötvenedik osztálytalálkozónk. Ott is mondták a régi jó osztálytársak, hogy még emlékeznek a mi tanulni vágyó a kecskénkre. 

I

1 komment

Címkék: Újkígyós Rácz tanár úr

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr6912367835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Imre Pallér 2017.03.25. 09:04:18

a szeretet mindennél előbbre való- A háziállat-társállat. Szépen megírtad Gyuri, GRATULA!