HTML

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Dinnye story

2017.04.11. 11:15 :: Rostás Farkas György

(A sárgadinnye története)

 

12315.jpgA régmúlt idők emlékei éltető forrásként buzognak a lelkemben. Ha a családomra, a testvéreimre gondolok ez a forrás mindig a felszínre tör, és magával hoz egy-egy már elfeledettnek hitt emléket.

Most a sárgadinnye története jutott az eszembe. Az úgy volt mifelénk, ott a Kőrösök mentén, Újkígyóson, hogy echós szekéren jártuk a határt, a környéket, a falvakat. Ezt a vidéket nevezték mifelénk a "dinnye hazájának". Nyáridőben a mi szekerünk is meg volt rakva  sárgadinnyével, és görögdinnyével.

A bakon rendre  két idősebb bátyám: Dácsi meg Pista ült. Nekem, mint kis mitugrásznak a saroglyában volt a helyem. Már az is nagy szó volt, ha bátyáimmal mehettem a vásárba. Ilyenkor mindig sokat tanultam tőlük, lestem minden mozdulatukat, szavukat. Ők is igyekeztek hozzájárulni a nevelésemhez, nyesegetni vadhajtásaimat.

Akkoriban még igen vézna, válogatós gyerek voltam. Tudták, hogy nagyon szeretem hajtani a lovakat, és azt is jól tudták, hogy nem szeretem a sárgadinnyét.

Összesúgtak, kacsintottak a hátam mögött.
- Rávesszük ezt a gyereket, hogy kóstolja meg a sárgadinnyét.  Úgy is történt. Bátyáim a bakon ültek, előkelően, hozzájuk méltóan. Szép  gyöngymarkolatú bicskájukkal eszegették a dinnyét, mint a királyok, én pedig a saroglyából néztem őket sóvárogva.

Kisvártatva megszólalt az egyik bátyám, felém fordulva: 
- Hallod drága öcsém szeretnél hajtani? Mire én természetesen igennel válaszoltam.

- Nem is lenne ennek akadálya, dehát nagyon vézna és gyenge vagy. Nem tudod te megtartani még a gyeplőt sem! Bizony sok vitaminra lenne szükséged!

A másik bátyám meg rákontrázott:

- Tudom, a sárgadinnye nem nagyon ízlik, de hidd el, jó lenne, ha rászoknál, mert az nagyon egészséges és rengeteg benne a vitamin! Mifelénk nem nagyon volt szokás tiltakozni, meg visszabeszélni az idősebbnek, én meg mindent elkövettem volna azért, hogy hajthassam a szép lovakat.

- Nincs akadálya hogy hajtsad, de kóstold meg előbb a sárgadinnyét! Egy szó. mint száz, meg lettem zsarolva. De most, hatvan év távlatából visszapörgetve a filmkockákat, bárcsak megállt volna akkor az idő! Szépen vágták nekem a sárgadinnyét, és odanyújtotta  Dácsi bátyám. Én pedig halált megvető bátorságról téve tanúságot, meg is ettem.  
- Na ugye finom volt? - kérdezte István bátyám.
- Igen az volt – válaszoltam. István bátyám egy vékonyka szeletet vágott ismét, és a kezembe nyomta. De mifelénk az úgy volt, majd azt is elmesélem nektek, most egy kis kitérőt teszek, de visszakanyarodok azonnal.

Dácsi bátyám a halálos ágyán is kenyérrel ette a görögdinnyét. Ma is előttem van, ahogy jóízűen falatozott belőle, s ez a kép megmarad bennem, az életem végéig. Édesanyám, mikor már Medgyesen laktunk, képes volt elcipelni Újkígyósról Medgyesegyházára egy körülbelül húsz kilós dinnyét, hogy együnk belőle mindannyian. Drága jó anyám, a gyermekeiért mindenre képes volt!

Visszatérve a sárgadinnyéhez és ahhoz az emlékezetes kocsiúthoz. Dácsi és István bátyám kívánságának teljesítéséért cserébe végre felülhettem a bakra, és hajthattam a szép lovakat!

Így történt meg az, hogy mindenki kívánsága teljesült, nagy örömünkre és boldogságunkra. Akkor én úgy megszerettem a sárgadinnyét, hogy azóta is a kedvenceim közé tartozik. Amikor pedig sárgadinnyét veszek, mindig eszembe jut ez a történet. Már tervezem vagy negyven-ötven éve, hogy megírom, és csak most tudtam rá sort keríteni.

Elmondhatom, hogy még ma is tudom, hogy a családunkban, a testvéreimnek, a szüleimnek mi volt a kedvenc étele, itala. Emlékszem, hogy édesanyám a görögdinnyét (lubenica), édesapám pedig  a sárgadinnyét (xarbuzo) szerette jobban.

Ez is hozzátartozik  - valami ősi ösztöntől vezérelve - a mindennapi rituáléhoz. Ma sem tudok úgy falatozni, egy jót inni - legyen az egy korsó jó hideg víz, vagy valami más -, hogy ne jutna eszembe valamelyik családtagom. Ilyenkor mindig elmondok egy áldást az emlékükre!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr5412416673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.