Egy állhatatos roma mentor – Rostás-Farkas György
Szinte csak szuperlatívuszokban lehet beszélni Rostás-Farkas Györgyről, annyira sokoldalú alkotó. Író, költő, műfordító, mesegyűjtő, lapalapító, a cigány kultúra egyik legelszántabb védelmezője, ápolója.
Rostás-Farkas György olyan családba született 1949-ben, a Békés megyei Újkígyóson, ahol a szülők megőrizték a cigány kultúra hagyományait, s nem szégyellték a származásukat. A cigány nyelvet is jól beszélő szülők kétkezi
munkával tartották el a családot. Keményen megdolgoztak a betevő falatért, s gyermekeiket is ebben a szellemben nevelték. Kisgyermekként tehát az anyatejjel szívhatta magába a cigány lét szabályait, s felnövekedve fontosnak tartotta ennek méltó folytatását. Rostás-Farkas szinte minden interjúban büszkén elmondja, hogy több generációra visszamenő cigány rokonai között van, aki földművelésből élt, míg más lókötőként élt meg a nehéz időkben.
Kitartó munka és rengeteg küszködés árán vált azzá, akinek ma ismerjük: a cigány kultúra egyik legismertebb alakjává. A hetvenes-nyolcvanas években Rostás-Farkas újságíróként, majd az első magyar cigány újság, a Romano Nyevipe szerkesztőjeként igyekezett felhívni a romákat érintő, égető problémákra a figyelmet. Eleven, nem egyszer kritikus hangú cikkeiben védelmezte a többségi társadalom által megbélyegzett romákat, cigány közösségeket. Úgy gondolta, a cigány kultúra széles körű megismertetésével közelebb hozhatja a romákat a magyar társadalomhoz, levagdoshatja a vadhajtásokat: a rosszindulatú előítéleteket.
1994-től 1998-ig a Fővárosi Roma Önkormányzat elnökeként igyekezett megvalósítani a célját: szociális és kulturális segítséget nyújtani a rossz körülmények közt élő, a kultúrát hírből sem ismerő szegényebb sorsú romáknak, időseknek és fiataloknak. Vallja, hogy a cigányok felzárkóztatása legegyszerűbben akkor mehet végbe, ha az állam és az állam intézményei az oktatás felől próbálják megragadni a leszakadó roma fiatalokat és támogatásokkal, tanulmányi ösztöndíjakkal ösztönzik őket az eredményes tanulásra. 1971-ben, Londonban alapító tagja volt a Cigány Világszövetségnek, de hiába marasztalták, ő idehaza akarta folytatni a maga választotta, nehezebbik utat.
Figyelemreméltó az újságíró Rostás-Farkas munkássága. Cikkei, esszéi, riportjai nem is szólnak másról, mint a romák helyzetéről, szokásairól, az őket érintő problémákról és azok lehetséges kezeléséről. Pontos megfigyelő, aki a véleményét nem rejti véka alá, ha olyasmit lát, ami a romák felzárkóztatását nehezíti, hátráltatja. Ha versel, a klasszikus költők méltó folytatója, de költészetébe beleszövi a cigány nagyanyja tábortűz melletti meséiből, mondáiból átemelt mágikusságot is. Néhány éve jelent meg Cigány népmesék című kötete, amiben régi cigány meséket dolgozott fel.
Rostás-Farkas György tagja a Magyar Újságírók Szövetségének és a Magyar Írószövetségnek. Többször tart előadásokat, és neki is számos irodalmi estet szerveznek, szakmai beszélgetésekre hívják a cigány nyelvről vagy a cigány költészetről.
Fontosabb művei: Cigányságom vállalom, az Apám meséi I-II., A Nap gyermekei, a Káló népe, az Anyanyelvünk ölelésében, A cigányok története, A cigányok hagyomány és hiedelemvilága, a Nomád ősök vándorútján, az Ősi cigány mesterségek és foglalkozások és az Európa utolsó vándorai I-II. Olyan műveket ültetett át cigány nyelvre, mint Saint-Exupéry műve, A kis herceg vagy Kertész Imre világhírű regénye, a Sorstalanság. Nem elhanyagolható, hogy összeállította, megszerkesztette a cigány–magyar, magyar–cigány szótárt. Utóbbi komoly segítséget nyújt azok számára, akik mélyebben érdeklődnek a cigány nyelv iránt.
Rostás-Farkas György munkásságát 2011-ben A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetéssel ismerték el, s birtokában van a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje és lovagkeresztje is. Mint mondja, a kitüntetések nem igazán érdeklik. Minden tevékenységét egyetlen dolog hajtja: a romák segítése és megszerettetése a többségi társadalommal.
Gyermekei is követik apjuk pályáját, ifj. Rostás-Farkas György szintén író, költő, műfordító, Tímea nevű lánya pedig újságíró.
