HTML

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Erdős Kamill hagyatéka

2018.02.03. 19:49 :: Rostás Farkas György

erdos-kamill_jpg_500x500_q85.jpgMár legalább öt évtizede annak, hogy szeretném megírni Erdős Kamill kalandos élettörténetét, kapcsolatát a cigányokkal, a mi családunkkal.

Pici gyermek voltam, még csak pár esztendős abban az időben, amikor gyakorta vendégeskedett nálunk ez  a jóságos, tudós ember.

Édesanyám csak úgy szólította, hogy Lungo. A cigányok nevezték el így, szikár magas termete miatt.

Éjszakákba nyúlóan beszélgetett a szüleimmel, a nagyobb testvéreimmel, ilyenkor már nem utazott vissza Gyulára, ahol az ő gyönyörűséges feleségével élt. Milikéhez hasonló alázatos társat hosszú életem során én még nem láttam. Mindig, mindenben segítette az ő párját, amiben csak tudta.

Visszatérve azokhoz a hajdani látogatásokhoz, édesanyám mindig marasztalta.

- Ne menj el Lungo fiam, megágyazok neked!

A konyhában a kemence mellett volt egy lócánk. Erdős Kamill mindig azt kérte, hogy neki ott ágyazzunk meg. Ízig-vérig átvette a cigány mentalitást. Nekem már akkor, pár évesen is nagyon-nagyon tetszett.

Mindig egy iratokkal teli táskát hordott magával, szüntelenül jegyzetelt. Mindenre rákérdezett, mindent tudni akart a cigányokról, a nyelvünket is megtanulta. Gyönyörűségesen beszélte!

Talán azért is szerettük annyira, mert mindig cigányul szólt - válaszolt, és velünk együtt a földön ülve, egy a nagy öntöttvas lábasból evett. Édesanyám soha nem engedte el addig, amíg nem lakott jól. Nálunk pedig mindig főtt valami a nagy kondérban, mert ahol tizenegy gyermeki szempár néz a lábas aljára, ott sokat kell főzni.

Kenyérért - sokszor lóháton  - mindig Lajcsi bátyámat küldték, hogy mindenki jóllakjon.  Ettünk, ittunk, közben Erdős Kamill is mesélt. Nagyon jó volt a társaságában lenni. Bennünket kisebbeket: Mária nővéremet, engem és Palcsi öcsémet is úgy kezelt, mintha felnőttek lettünk volna. Áldja meg érte a mi Teremtőnk, soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen alázatos és jóságos ember volt!

Nem tudtuk, hogy már akkor is beteg volt. Egyre jobban elhatalmasodott rajta a háborús szolgálata során szerzett kór. Behívatta Milikét az orvosprofesszor, és megkérdezte, hogy mit szeret a tudós férje a legjobban csinálni. Milike nagyon egyszerűen csak annyit mondott:

- Hát az ő szeretett cigányaival együtt leni. Velük enni, inni, aludni.

- Akkor mondja meg a férjének, hogy csak azzal foglalkozzon, amit szeret!

Ő pedig Végegyházán, Kétegyházán, Újkígyóson, és a környékbéli cigány településeken töltötte élete hátralévő idejét… Isten pedig kegyesen úgy döntött, hogy a cigányokhoz való ragaszkodása és szeretete miatt ad számára még egy kis időt.

ek_szobor.jpgEzt ő ki is használta, szorgalmasan lejegyezte a mi hagyományainkat, meséinket, dalainkat. Gyűjtötte tárgyi emlékeinket, mesterségeink kellékeit.

Kutatásait több tanulmányban is publikálta, s levelezésben állt a kor külhoni tudósaival is. Életműveként egy múzeumnyi anyagot hagyott ránk, ami sajnos a mai napig nem talált méltó kiállítóhelyre, a gyulai múzeum raktárában várja feltámadását…

Milikével még sokáig tartottuk a kapcsolatot. Utolszor akkor találkoztunk, amikor 2002 -ben felavattuk Erdős Kamill emlékszobrát a gyulai kórház kertjében.

Rajta kívül volt még néhány hasonlóan áldozatos, tudós ember Erdélyországban, Angliában, Franciaországban és Indiában. Sokukat - Istennek hála -, én is személyesen megismerhettem. Van, akivel a mai napig levelezésben állok.

Közöttük tartom számon néhai miniszterelnökünket, Dr. Antall Józsefet is, aki már 1957-ben tanulmányokat írt a cigányokról. Bejáratos voltam hozzá, sokat beszélgettünk, sok mindenben segített. Ide kívánkozik most egy rövid történet:

Találkoztam vele a Parlament folyosóján és beszélgetésbe elegyedtünk. Mindig megkérdezte, hogy vannak a cigányaim. Én pedig meséltem, de ő maga is beszédes ember volt. Egyszer azt találtam mondani neki:

- Drága Miniszterelnök úr! Magyarország, de Európa legnagyobb kisebbsége a cigányság, és mégsincs sem televíziója, sem újságja, sem rádiója.

Mire Ő,  megszokott nyugodt modorában visszakérdezett:

- De miért nincs?

Én csak annyit tudtam válaszolni, hogy nincs rá pénz, nincs gondviselés.

A közelünkben állt Szabó Iván, aki a kormány pénzügyminisztere volt. Odahívatta:

- Parancsoljon velem miniszterelnök úr!

Mire Antal József a következőt mondta:

- A barátom azt mondta, a cigányoknak nincs lapja.

- Igen miniszterelnök úr!

- Adj neki pénzt, te vagy a pénzügyminiszter, legyen lapjuk.

- Igen miniszterelnök úr!

Nagy zavaromban csak annyit tudtam mondani:

- Most már lesz lapunk. De mi lesz a címe?

- Mi lesz a címe? Hát Közös Út!

Másnap bementem a pénzügyminisztériumba, vittem a költségvetés terveztet… Akkortájt éltek még ilyen emberek, itt a magyar honban. A lényeg a lényeg, elkészült az első lapszám, és vittem a miniszterelnök úrnak.  

Minden lapszám ott volt a sajtóasztalon, és nagyon büszke volt rá. De így volt ezzel dr. Szabad György is, aki az Országgyűlés elnöke volt.

Nagyon tiszteltem és szeretettem őt, atyai jóbarátom volt. Ha nem mentem hozzá hosszabb ideig, már hívott, hogy menjek és beszélgessünk...  Minden konferenciánkra eljött, szívén viselte a cigányok sorsát. Legyen áldott az emlékük!

Eltelt 25 esztendő, s azóta is él a Közös Út - Kethano Drom. Azt nem tudom megmondani, hogy meddig fog még megjelenni, de az Isten mindig szeretett bennünket, fogta a kezünket…. ezért remélem, hogy ezután is velünk lesz és szeretni fog minket!

Visszatérve Erdős Kamillhoz, még el nem felejtem, mindig zöld kalapot hordott, és a kalap szélén széles cigányos szalag ékeskedett. A feleségétől tudom, hogy még a családjában is úgy viselkedett. Amikor együtt mentek az utcán, Milikét már nem kellett figyelmeztetni, elengedte a férje kezét, és csak mögötte ment, nehogy megszólják a cigányok. Nagyon szerette mindenki az egész megyében.

Nem merem most leírni, hogy mikor együtt evett a cigányokkal, milyen húst evett, az honnan volt. Nem érdekelte, hogy  esetleg a dögkútból került elő. Nagyon szerette a cigányokat, úgy, ahogyan annak idején József főherceg tette.

A kórházban nem szóltak, amikor már nagybetegként sokan felkeresték. Senki nem tette szóvá, mikor az ő cigányai a nagy fehér testvért meglátogatták. Hosszú ideig betegeskedett Gyulán, a József Attila Szanatóriumban. A sors pedig úgy rendelkezett, hogy a kórteremben ott is egy cigányember mellé került, akivel csak cigányul beszélgettek.

Igaz, hogy sokat írtak már, könyvek is jelentek meg Erdős Kamill munkásságáról, de amíg a halál ki nem üti a kezemből a tollat, szent kötelességemnek érzem, hogy írjak, emlékezzek róla....

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr2113630984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.