HTML

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Az én szeretett kismacskám

2019.06.25. 12:21 :: Rostás Farkas György

- Krisztinára emlékezve –

macska2.jpgEgy karácsonyi hangulat hozta el nekem. Budapesten, Rákoshegyen laktunk a Szilágyi Dezső utcában. Nagy karácsonyi készülődésben voltunk. Egyszer csak egy macska hangjára lettem figyelmes, ezért keresgélésbe kezdtem. Kerestem Égen és Földön, de sehol sem találtam.

Kis idő múlva megint nyávogást hallottam. Kimentem a hátsó teraszra, mert abból az irányból jött a hang. Úgy is volt. Éjfél körül járt az idő, Karácsony szent éjszakája volt. Jeges eső esett. A terasz előtt volt egy diófánk és a kismacska ott volt fenn…
Nagy-nagy dilemmában voltam. Drága jó Istenem, hogy másszak fel én erre a jeges diófára – sokáig töprengtem, majd úgy döntöttem felhúzok a lábam 2-3 pár vastag zoknit és úgy talán könnyebb lesz felmásznom. Úgy is történt. Felmásztam és lehoztam a fáról, egy összefagyott kis szőrgombóc volt, egy kis fekete ördög.

Didergett ezért bevittem a szobába, a radiátor mellé készítettem neki egy kis fészket, mint egy madárnak. Még sokáig reszketett majd szép lassan álomba szenderedett. Láthatóan boldog volt, jól érezte magát nálunk, családtagnak számított, el lett kényeztetve. Finom étkeket vásároltunk neki.

Sok-sok év után eladtuk a rákoshegyi házunkat és megbeszéltük a mi kis kedves macskánkkal, Krisztinával, hogy készüljön, mert lassan költözködünk, megyünk. Ő bizony nem, inkább elbujdosott. Az egész utca a keresésére indult, hogy megfogják, nagy nehezen sikerült is. Elhoztuk az új házunkba, itt is megszokott csak mellettünk lehessen, mert ragaszkodott hozzánk és szeretett bennünket. Előkelő nyoszolyát készítettünk neki, megszokta a helyet, a fészkét és boldog volt, mert szerettük.

macska_1.jpgMég az emeletre is feljött és néha-néha bebújt az ágyamba, a lábamhoz kuporodott és dorombolt nekem. Nagyon-nagyon szerettem. Sok-sok éven át velünk volt, szerettük… Ő is minket, de egyre gyengébb lett és eljött az idő, amikor kilehelte lelkét... több évtized után meghalt. Egy másodpercig sem szenvedett. Meggyászoltam.

Elsirattam az én kis ördögömet, aki úgy hozzám tartozott, mint a kezem. Mikor messzi útról hazatértem, már az utca elején várt rám. Én meg ősi szokás szerint elbeszélgettem vele. Ő nézett, csak nézett a szép szemeivel és valami olyasmit mondhatott, hogy: „Jó, hogy te lettél a gazdám.”

Remélem, hogy ő is tudta és most már meg főleg, hogy az Isten így rendelte, hogy egymás mellett éljünk legalább két évtizedet. Nagyon nehéz nélküle, mert mindenhol látom a helyét és még mindig keresem. Amíg élek keresni fogom, mert mindig hiányozni fog. Fogadalmat tettem, nagy-nagy fogadalmat.

Megfogadtam, hogy a következő kiscicámat róla fogom elnevezni, hogy mindig emlékezzek az én eltávozott Krisztinámra. Ősi szertartás, ceremónia szerint imát mormoltam érte, fehér selyembe bugyolálva temettem el. Mindig szeretettel fogok emlékezni rá.

 Itt alussza örök álmát a kertben a nagy diófa bús lombjai alatt..

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr7614911168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.