-Emlékeim közt kutatva-
Emlékeim között kutatva, leveleket és fényképeket lapozgatva kerülnek ismét a kezembe a Habsburg család nádori ágának tagjaival készült közös fotóink, leveleink. Előttem vannak a cikkek és tudományos beszámolók, amelyek az un. „magyar habsburgi ág” történelmi érdemeiről szólnak.
Elgondolkodom, hogy micsoda jellemnek kell lakoznia egy emberben, aki az agyát és a szívét a KÖZ szolgálatának szenteli.
Ilyen volt József nádor is, akiről Budapesten teret neveztek el, vagy az ő fia József főherceg, aki a birtokain letelepítette a cigányokat és iskolát hozott létre számukra. De szólhatnék az ő dédunokájáról Habsburg József Árpádról is, aki nekem az egyik legszeretőbb testvérem volt.
Nem túl régen adta vissza lelkét teremtőjének és végrendelete szerint az alcsúti temetőben nyugszik, a szülőfalujában, ahol meglátta a napvilágot. Amikor szólít a szívem, kimegyek hozzá elpanaszolni a bánatomat ugyanúgy, ahogy közel 50 éve teszem, amikor elmegyek anyám sírjához.
József Árpád meghagyta a gyermekeinek, unokáinak, hogy ők is szeressék a cigányokat. Amikor hazalátogatott Portugáliából, ahol kényszerű száműzetésében letelepedett, mindig szólt, telefonált, írt nekem: „Megyek haza testvérem, látni szeretnélek…”
Együtt töltöttünk sok felejthetetlen órát. Nem hivalkodott, nem dicsekedett soha azzal, hogy ő császári-királyi főherceg, a Habsburg házból való. Nálánál szerényebb embert keveset hordott hátán a Föld.
Emlékszem arra a találkozóra, ahol feleségével, Mária főhercegnővel - akit én csak Mária ángyomnak szólítottam -, a 60. házassági évfordulójukat ünnepelték. A budai várban, a Mátyás-templomban, ahol egykoron keresztelték a Habsburgokat, ahol esküvőt rendeztek, most ott ünnepeltük József Árpád testvérem 60. házassági évfordulóját.
Egyszerű és méltóságteljes mégis királyi ünnepség volt, felejthetetlen mindannyiunk számára, akik részt vehettünk rajta. Évfordulójukon én köszöntöttem őket. Most már bevallhatom, néha megcsuklott a hangom… Most, hogy e sorokat rovom, ismét megtelik a szívem és csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó volt Habsburg József Árpád testvérének lenni.
A napokban kaptam levelet Amerikában élő „testvéremtől”, Habsburg Gézától, hogy idén is megemlékezést tartanak Alcsúton, a régi kastély parkjában. Találkozzunk, hívott, és menjünk ki együtt a temetőbe József Árpád sírjához….
Idézek kedves soraiból:
„Kedves György,
Már nagyon örülünk mindjánnyan, hogy Alcsúton találkozni fogunk Kynga növérünk születésnapi ünnepsége alkalmával. Nagyon szép volna, ha Józsi testvérünk sírjánál újból elhangzanának a kedvenc Cigány noták….
Szeretettel, Dr. Géza von Habsburg”
Nagyon várjuk, hogy találkozhassunk a szépséges Habsburg Kynga testvéremmel is. Megöleljük egymást, 
beszélgessünk és együtt töltsünk pár órácskát, amitől mindig csordulásig telik a szívünk.
Ezeken az ünnepi alkalmakon mindig összejött a nagycsalád majdnem minden tagja, akik szerte a nagyvilágban élnek Amerikától Új-Zélandig. Remélem, az utódok majd tovább viszik ezt a hagyományt úgy, hogy ezt ott fent a Mennyei Hazában József Árpád testvérem is örömmel fogadja.
Üzenem neki, hogy amíg én élek, megtartom az őseinkhez méltó ünneplést. Nem engedjük el egymás kezét… amikor csak időnk engedi találkozunk, és emlékezni fogunk azokra a testvéreinkre, akik már nem lehetnek itt velünk.
Kérem mindannyiunkra Isten bőséges áldását. Ámen.
Rostás – Farkas György
I >>>
A történet messzire nyúlik, meg a gyökerek is. József nádorral illene kezdenem, aki létrehozta az alcsúti birtokot, arborétumot és hozzákezdett a kastély felépítéséhez. József főherceg pedig folytatta az édesapja által megkezdett szép, nemes, emberi küldetést. József nádornak szobrot állított az utókor, és teret neveztek el róla. Ezt több szempontból is fontos megemlíteni, mert történtek különböző kormányváltások, de a szobor megmaradt a belváros közepén.
A nádori család leszármazottai a 2. világháború végén kényszerűen elhagyták Magyarországot és a tündöklő alcsúti birtokot. Akárhol tartózkodtak is a világon, mindig büszkén vallották magyarságukat. Az élet meg a sors átírta a forgatókönyvet, s különböző országokban telepedtek le. Az egyik Portugáliában, a másik Németországban, a harmadik Amerikában....
Amikor jött a fordulat, a rendszerváltás az elsők között tértek vissza a szeretett óhazába. Néhányan ma már itt élnek velünk, és hála az Istennek sűrűn találkozunk.
