Rostás Farkas György

Azt kérdezitek, létezik-e üdvözítő megoldás a cigányság áldatlan helyzetének megváltoztatására? Mélyponton vagyunk, nemcsak mi cigányok, de az egész ország is. Az ilyen válsághelyzetekben pedig mindig beindul a bűnbakképzési mechanizmus.

Mit tehetünk, hogyan bizonyítsunk, hogyan higgyük és hitessük el, hogy mi is ennek a sokat szenvedett nemzetnek a tagjai vagyunk. Hogyan lehetünk, hogyan legyünk esélytelenségre predesztinált létünk ellenére hasznos és építő tagjai ennek a honnak, amely a mi hazánk is?

Nem vitatom, hogy sok a jó szándékú próbálkozás: stratégia, kormányprogram, civil kezdeményezés… Csepp a tengerben? Talán nem jól kommunikáljuk, talán nem hiszünk már egymásnak…

A cigányokat az Isten cigánynak teremtette, mindig azt mondtam, hogy jókedvében tette. Hiszen a legnagyobb bajban és nélkülözésben is bele tudtunk kapaszkodni őseink hitébe, erőt merítettünk dalainkból, táncainkból.  Éppen a cigányságunk őrzött, tartott meg bennünket. 

Ma úgy látszik, önazonosságunkat feledve veszítjük el a túlélés esélyét is. Pedig mi cigányként, magyarként, civilizált európai nemzetként szeretnék élni itt Európa szívében.

Azt mondjátok, én mindig csak a szeretetről beszélek, mintha a világon semmi baj és probléma nem lenne. Ráadásul ebben a mai világban már szinte nem is lehet találkozni szeretettel. Beszélhetnék a bajokról, a megosztottságról, a gyűlöletbeszédről, vagy a „csak közönyösségről.” A szegénységről, az éhező gyerekekről, a fűtetlen szobákban, vagy az utcán fagyoskodókról…

Ma – a közéletben, a politikában, a civilek között - egyre többen fogalmazzák meg az összefogás, a nézetkülönbségek ellenére is szükséges megegyezés igényét.

A cigány közéleti szereplők körében is felmerült ez az igény, született egy felhívás: feledjük el a személyes ellentéteket, az eszmei és politikai nézetkülönbségeket, a múltat, s a jövő cigánysága érdekében fogjunk össze, ha tetszik akcióegységben.

De lehetséges-e valóban felülemelkedni a múlton és tiszta lapot adni egymásnak? Ez bizonyára nem könnyű, de meg kell próbálnunk, nincs más lehetőségünk. Már az utolsó utáni órában vagyunk!!!

Mi történik velünk? Tagjai vagyunk-e mi cigányok is a nemzetnek, mint azt a nemzetiségi törvény kimondja, vagy nem? Hazánk-e nekünk is a Magyarország, mint hittük eddig, vagy egyszerűen csak „elemek” vagyunk, mégpedig nem kívánatosak?

Ezer jel mutat erre. Én mégis igennel felelek a haza voltra, még akkor is, ha százszámra szaladtak világgá testvéreink. Nem tagadom e jogukat, hisz nincs idejük kivárni évtizedeket, míg gyermekeik és unokáik, dédunokáik minden téren felzárkózhatnak a többségi társadalomhoz, és emberhez méltó módon élhetnek.

Mégsem tagadhatjuk, hogy a mi torkunk is elszorul, nemcsak a cigány himnusz, hanem a magyar himnusz hallatán is. S nekünk is megdobogtatja szívünket a Szózat. S ettől nem sérül cigányságunk. Igenis, a mi értékeink gazdagítják a magyarságét, a magyarságé a miénket. Sorsunk összeköt bennünket, s nem szabad világgá szaladnunk, vagy itthon önként szegregálódnunk...