A békéscsabai diákévek
Békéscsabára jártam középiskolába, ott laktam kollégiumban, majd később albérletben.Fél évszázad is eltelt azóta, de ma is úgy érzem, hogy fényűző életmódot folytattunk mi diákok. Diákszerelmek és örök barátságok köttettek.
A Fiume presszóból Pilvax kávéházat álmodtunk meg, úgy jártunk oda, ahogy Petőfi, Vasvári jártak Budapestre, a Pilvaxba.
A jobbaknak, becenevünk is volt, amit a lányok adtak. Békéscsabán a régi osztálytársak még ma is úgy szólítanak, hogy Joe.
Az Úthíd Vízmű Ipari Technikumnak volt egy zenekara. 2+2 névre hallgatott. Annak évekig én voltam a dobosa.
Sokszor szabadtéren játszott a zenekar, és a tiszti klubból ott járt egy előkelő katonatiszt. Odajött a szünetben, és megkérdezte:
- Mondd, kedves barátom nem lenne kedved elvállalni legalább havi 1-2 alkalommal, hogy a tisztiklubba gyere dobolni?
- Miért ne lenne? Ha időm engedi, elmegyek. – hosszasan beszélgettünk. Elmentem, és vagy egy másfél évig ott is ragadtam.
Így lettem ott, már egészen fiatal diákkoromban, sok előkelő ember barátja. Az ügyvédek, a festőművészek, Ezüst György, Koszta Rozália, a Jókai színház előkelő színészei mind barátaim voltak például, Széplaki Dénes. Itt egy kis kitérőt kell tegyek, nemcsak mert szokásom, hanem mert illendő is.
Fél évszázad eltelt, meghívtak a Jókai színházba, egy író-olvasó találkozóra. A régi barátaim, (akik még élnek, mert lassan elfogyunk, mint a hold) mind-mind ott ültek a színházban. Szünetben megszólított Széplaki Dénes özvegye::
- Drága Gyurikám, hallottam, hogy jössz haza Békéscsabára. Bemondta a rádió, és ki van plakátozva. Eljöttem, hogy legalább még egyszer találkozzunk - most így őszintén bevallom, hogy ötven év távlatából nem ismertem meg... Meghatott, hogy eljött meghallgatni és kíváncsi volt rá, hogy miként alakult az életem. Az ilyen pillanatokért, találkozásokért mondom, hogy érdemes élni egy küzdelmes jelent.
Visszatérve a diákévekhez, minden nap a Kossuth térre jártam az iparosok házába. Ott volt a menzánk. Ha tehettem minden nap magammal vittem az öcsémet is, aki akkor már szintén Csabán járt gimnáziumba, Népszerűek voltunk a lányok körében, mert mindketten jól táncoltunk, s cserébe minden földi jóval elláttak bennünket. Mikor disznóvágás volt, mindig hoztak kóstolót.
Arra gondoltam, hogy jobb lenne nekünk Pali öcsémmel egy közös albérletben. Egy kedves diáktársam segített, bemutatott engem a jóságos, drága Ilonka néninek, aki a Gagarin utca 5 szám alatt lakott. Azonnal meg is egyeztünk.
A ház végében volt egy kis szoba, két ággyal. Nagyon szerettem ott lakni. Kedves volt Ilonka néni, az udvarban még két áldott jó család élt. Jól kijöttünk egymással. Könnyebben, jobban teltek a napok. Tanultunk, sportoltunk és csak a hétvégeken jártunk haza Medgyesegyházára. Még édesapám is eljött egy alkalommal az albérletünkbe, hogy megnézze, hogyan élünk.
Mostanában mikor találkozom volt osztálytársaimmal, mindig említést tesznek a régi mulatságokról, a táncos estékről. Ezek az idők örökre belevésődnek az ember szívébe, lelkébe, és jó időközönként felidézni őket. Főleg egy-egy osztálytalálkozó alkalmával. Jó visszaemlékezni a diákévekre, a csínytevésekre, a nagy kalandokra. Ha újból kellene kezdeni az életemet, ugyan így kezdeném, mert csupa szép és jó dolog történt velem. Ezért szoktam azt mondani, hogy szeretett és szeret engem az én Istenem.
