Nem akartam megszólalni az ellenem indult sárdobálás okán, de a hozzám közelállók unszolására mégis megteszem.

Nagyon remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy egyszer fény derül az igazságra, ahogy arra is: ki (kik) állnak az ellenem szőtt koncepciós kreálmány mögött.

Sokan vannak, akik nem tudják megbocsátani, hogy megpróbáltam újraidézni a vajdaság intézményét. Úgy gondoltam, hogy a cigányság mai áldatlan helyzetében valamennyi lehetséges kivezető utat meg kell fontolnunk.
Akik ismernek, tudják, hogy egész munkásságom vezérelve kultúránk és hagyományaink megmentése volt.

Tettem ezt a nyelv, az irodalom, a hagyományos mesterségek, néprajzi és viselkedéskultúránk legjobb hagyományainak továbbörökítése terén is. Könyveket írtam, lapot indítottam, konferenciákat szerveztem – minden lehetséges módon hirdettem ennek szükségességét.

Negyven év óta járom az országot, a kis falvakat, a cigány közösségeket. Sokan azt mondják, hogy tévedek, de én úgy tapasztaltam, hogy az emberekben igenis él az őseink hagyományai iránti tisztelet, ahogy a régi közösségi kultúra és összetartozás utáni vágy is. Ebből fakadt a gondolat: lehet, hogy egy, a vajdaság hagyományaira épülő, önkéntes civil mozgalom segíthet az óhajtott összefogás megteremtésében.

Identitás – nyelv – kultúra: a kulcsszavak, amelyek mentén gondolkodtam. Soha nem volt célom, hogy ezt a kezdeményezést ráeröltessem olyan cigány honfitársaimra, akiktől ez idegen, akiknek ősei és maguk sem tartották – tartják fontosnak ezt a hagyományt, a cigánytörvényt.

Úgy tapasztaltam azonban, hogy igenis sokan vannak, főként vidéken, akik számára mindez fontos, és tekintéllyel bír. Akik úgy gondolják, hogy elődeink hagyományai, törvényei bennünket is köteleznek.

Megpróbáltunk már sokmindent, hogy alapvető nemzetiségi kulturális jogaink intézményes, rendszerszerű lehetőségeit az un. demokratikus politikai eszközökkel megteremtsük. Ebből, mint a cigány önkormányzatiság létrejöttében animátorként is résztvevő képviselő, én is kivettem a részem. Tudjuk, a törvény papíron nekünk is garantálja a kulturális autonómia lehetőségét. Azt is tudjuk mindannyian, hogy a gyakorlat milyen távol áll ettől.

Nemrégiben könyvben is kiadtuk azokat a cikkeket, amelyek a Közös Út – Kethano Drom folyóirat hasábjain az elmúlt két évtizedben e témában megjelentek, ékes bizonyítékül szolgálva arra, hogy ott tartunk e téren, ahonnan 20 évvel ezelőtt indultunk.

Sajnos sokan kidőltek már e harc során, többen vannak „odaát” azok közül, akikkel elindítottuk kulturális egyenjogúságunkért folytatott küzdelmünket. A többiek pedig szétszóródtak, meghasonlottak, s ami még rosszabb hagyták, hogy a hatalom egymás ellen fordítsa őket. Több ezer éves gondolat: „....divide et impera...”

Osztojkán Béla halála előtt arra készült, hogy dokumentumregényben megírja cigánymozgalmunk igaz történetét. Már nem tudta megtenni... Jegyzetei ki tudja hol kallódnak. Lakatos Menyhért azt mondta, hogy görkorcsolyázni fog, amikor azt őt szidalmazók már sehol sem lesznek... Farkas Kálmán bácsi publicisztikáiban, mint az első ismert cigány újságíró, mindig „értünk kiáltott”. Ki az, aki ma emlegeti, rajtam kívül. Azok a roma „politikusok” felejtkeztek el róla leghamarabb, akiket egész életében pártfogolt.

Hagytuk, hogy idáig jussunk, hagytuk, hogy kiforgassanak bennünket elődeink történelmi örökségéből.

Mindezt azért tartom fontosnak felemlíteni, hogy megvilágítsam: milyen gondolatok is vezettek engem, amikor 2007-ben kezdeményeztem a vajdaság hagyományőrző mozgalmát. Sok haragost szereztem magamnak, sokan próbálnak lejáratni, sokan pedig a vajdai méltósághoz méltatlan eszközökkel próbálják önös érdekeikre felhasználni ezt az ügyet.

Bencsik Gábor történész barátom idézte egy velem készült, a vajdaság témáját érintő dokumentumfilmben Napoleon híres mondását: „Nem az a tragédia, hogy minden tehetséges ember ellenem van, az a tragédia, hogy minden tehetségtelen mellettem van...” ***

Ma azzal vádolnak, hogy anyagi előnyökért, érdekből, csalással vettem rá egyeseket a vajdaságra. Azzal vádolnak, hogy királyságot építek. Pedig nincs koronám, nincs kastélyom, nem ülök otthonomban aranytrónszéken, mint vádlóim közül egyesek.

Az én kastélyom a hitem, az őseim hite, a könyveim és azok szeretete, akik a rágalmak ellenére is kitartanak mellettem. Többre nincs is szükségem.

Nem kívánok a sárdobálásra ugyanazzal válaszolni. Soha nem fogom cigány testvéreimet még joggal sem nyilvánosan sértegetni, bántani. Megteszik ezt helyettünk mások, hisz sokan csak azt várják, mikor esünk egymásnak, hogyan lehet megosztani bennünket, hogy még véletlenül se tudjuk képviselni népünket, kezünkbe venni sorunkat. Apám szavaival: „ malaven pe kethane e tringone...”

Rossz szokásom azonban, hogy mindent megőrzök. Feljegyzéseket, fotókat, videókat... a mi kortárs történelmünk krónikája az utókornak, jelentés a jövőnek. Remélem, lesz majd olyan nemzedék, aki leszűri belőle az igazságot és felteszi majd a mérlegre az ügyben vádlók szavahihetőségét.

Akik ismernek engem, akik veszik a fáradságot, hogy utánajárjanak 40 éves munkásságomnak, tudhatják: én nem elvenni szoktam, hanem adni. Segíteni akkor is, amikor körülményeim szerények. Mindig ezt tettem, és a továbbiakban is ezt fogom tenni.

***

Hivatkozott videó: https://www.youtube.com/watch?v=1HZQiCP5FE0&feature=youtu.be