Rostás Farkas György

Ki-ki a saját lelkiismerete szerint…
Amikor erre gondolok, lehet, hogy elhagy a humorérzékem, pedig – mint azt mindannyian tudjuk –, ezt a világot humor nélkül nem lehet elviselni.
Gondolatban időutazásra invitálom olvasóimat, melyet egy Bibó idézettel kezdenék:
„Az igazsághoz nem lehet hazugságon át eljutni. A népet a nép nélkül nem lehet szolgálni…”
Alázatról, méltóságról és szeretetről már sokat írtam, s talán még többet beszéltem.
Azt mondják, s a jelen is ezt igazolja, hogy ezek a fogalmak nem politikai kategóriák. Én másként gondolom!
Van itt jónéhány nemzeti sorskérdés, amit alázat és szeretet nélkül még a politikában sem lehet megoldani. Amint az mindannyiunk előtt ismeretes, a cigányság helyzete talán a legégetőbb összeurópai kérdés.
A nemzeti kisebbség  deffiníciója egész Európában problémát okoz. A szabad választási lehetősége nyitott. Valamely kisebbséghez tartozás megvallása nem csupán az anyanyelven, vagy a születésen múlik.
Így választás idején ez a kérdés megkerülhetetlen. A kormány felelőssége, hogy állampolgárai számára olyan intézményes kereteket teremtsen, amelyeken belül az egyén kibontakoztathatja identitását,
büszkén vállalhatja önazonosságát.
A cigánykérdés egészen sajátos. Annak megoldásában az elmúlt é évtizedekben nagyon keveset tett az európai politika. Mindenki hallgatott róla.Világosan kell látnunk, de nem elég csak kritizálni. Segítenünk kell egymást, egyetértésre kell jutnunk. Esélyegyenlőségre, szociális-kulturális feltételekre, annak garantálására, biztosítására van tehát szükség.
Ez – mint azt mindannyian tudjuk – több anyagi és erkölcsi áldozatot kíván. Egy demokrácia, egy jogállam adófizető állampolgárokra épül, ennél fogva gondoskodnia is kell arról, hogy az egyének identifikációja jelen lehessen a mindennapok világában. Sok itt a mulasztás, ami terhel bennünket! Fel kell oldani az egyre fokozódó ellenérzéseket.
A rádióban, a televízióban több beszélgető műsorban kellene szót ejteni erről, megszólítani- szólaltatni a cigányokat is.A cigány kultúrának, tudománynak, művészetnek – bár tudom, mit ér az, ha cigány – méltó helye kell, hogy legyen a
többségi magyar kultúrában. Ez a kultúra sajátos színt képvisel az európai kultúrában, megérdemelné, hogy felkarolják.
Antall József még tudta ezt. Öröksége, vezérlő csillaga kell, kellene, hogy legyen a mi homloknyi cigány kulturális örökségünknek és magyarságunknak.
Rövid eszmefuttatásomat Szabad Györgynek, egykori tanáromnak szavaival szeretném zárni, és remélem, hogy mindannyiunk számára tanulságul szolgálhat.
„Annak van jövője, aki nem búcsúzik a múlttól, hanem az elértet magasabb szinten folytatni akarja.”