HTML

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Rubi néném története

2019.07.12. 17:03 :: Rostás Farkas György

rubi1.jpgRubi édesapám egyetlen testvére volt. Apai nagyapám a híres Káló nagyon sokat mesélt az ő szeretett lányáról, mindig úgy emlegette, hogy rubintos virágom. Ezért is hívta őt élete végéig mindenki, aki csak ismerte Rubinak. Történt egyszer, hogy Káló papó has- és fejtífusz betegséget kapott. Akkoriban ez nem volt ritka esett, sokan estek Dobozon áldozatául ennek a kórnak.

A környék híres doktora: Godány főorvos neki sem jósolt hosszú életet. A vizsgálat után félrehívta édesanyámat és azt mondta neki: - Megmondom neked Máriám, hogy készülj rá – ne érjen meglepetésként –az apósodnak bizony  meg vannak számlálva a napjai.

Szegény édesanyám nagyon-nagyon szerette az apósát, búnak eresztette a fejét, de igyekezett még inkább a kedvében járni. A kedvenc ételeit főzte, mindenben gondoskodott a kényelméről. Nem nagyon merte kimondani senkinek a környezetében, de arra gondolt: „majd én megmutatom, hogy az én szeretett apósomat meggyógyítom és talpra állítom.”  Az Isten csak annyit mondott, hogy Ámen.

 Godány főorvos úr is nagyon tisztelte a mi papónkat, sűrűn látogatta, és  csak annyit kérdezett, hogy: - Miben rejlik neked Mária húgom ez a nagy varázslatod, hogy minden alkalommal jobb és jobb állapotban van apósod?

- Főzöm a kedvenc ételeit, erővel is megetetem és imádkozom érte– válaszolta halkan, szerényen édesanyám.

- Jól van Mária lelkem, tedd ezt továbbra is. Isten áldjon jó cselekedeteidért. Fogta a kalapját, táskáját, előállt a fiáker és elment. Mindenkinek elmesélte – mert hát ugye nem volt nagy település ez a Doboz – hogy ez a kis menyecske varázslatokra képes, de nem is csoda, hiszen az ő édesanyja – a híres-neves Julka mámi – is csodatévő javasasszony hírében állott, fűben- fában megtalálta az orvosságot.

Lassan teltek a napok, a hetek és hónapok, de akármilyen lassan is, az én Káló papóm annyira visszakapta az egészségét, hogy  bottal már tudott járkálni. Néha-néha még a kocsmába is elment.

A dobozi Sószéken, a cigánytelepen laktak, de Rubi nővérem akkor már Gádoroson élt Zsubrikkal. Onnan ment látogatni az édesapját, de nem maradhatott hosszabb ideig, mert várta a családja.:

 - Apám mennem kell, mert otthon vannak a gyerekek.
 - Menjél csak lányom, mert várnak, de mikor jössz, mikor látom a szemed?
Rubi egy pár percig gondolkodott majd azt mondta: - Vasárnap jövök édesapám. (Kurke)

Nagyon nehezen múltak még a másodpercek is, mert nagyapám nagyon várta szeretett lányát… Végre eljött a  vasárnap. Sokan látogatták nagyapámat, szinte egymás kezébe adták a kilincset. Ő pedig minden egyes alkalommal megkérdezte: A lányom jött?
Elég az hozzá, hogy Rubi nem jött azon napon. Az én drága nagyapám búnak eresztette a fejét, nem fogadta el az ételt sem.

Napokkal később megérkezett Rubi. Valamit nagyon szeretett volna mondani, valószínűleg azt, hogy miért nem rubi2.jpgtudott jönni, de nagyapámat az már nem érdekelte. A falnak fordult, és másnap hajnalban vissza is adta lelkét teremtőjének! Az a hír járta és még a mai napig is mondják a régi öregek, hogy megszakadt a szíve bánatában. 

Rubi még nagyon hosszú ideig élt Gádoroson, ahol nagy családot alapított, mint a kép is tanúsítja. Édesapám pedig az apja halálakor fogadalmat tett, hogy soha többé nem lépi át a Rubi küszöbét…

Ezt a nagy fogadalmát haláláig be is tartotta. Amikor Rubi meghalt jöttek a fiai, Zsubrik meg Joka és közölték a hírt édesapámmal. Emlékszem, édesapám egy hokedlin ült  a diófa alatt, és csak annyit mondott: Nyugodjon békében.

Ő is búra hajtotta fejét, egész nap nem szólt senkihez, csak befogott a kocsiba, először elment a kocsmába, ivott egyet, majd kimentünk együtt a határba füvet kaszálni a jószágoknak. Útközben mesélte el nekem ezt a szomorú történetet, akkor tudtam meg, mi is történt valójában..

- Hiába várta apám Rubit! – mondta elcsukló hangon – Nem jött.
Én csak csöndben vártam, hogy mit akar ebből édesapám kihozni, de már akkor tudtam, hogy azért mondja, mert ő sem fog menni a temetésére. Nem is ment.

Félrevonult az istállóba, sok időt töltött a lovaival, ott gyertyát gyújtott, én pedig nem mozdultam mellőle. Szokásához híven most is mesélt, sok olyan történetet mondott el, amit előtte még soha, senkinek.
Késő estébe fordult az idő, de mi még mindig az istállóban ültünk, ahol a pislákoló mécses fénye világította meg édesapám szomorú arcát, de azt nem vettem észre, hogy egy könnyet is ejtett volna. Befelé talán igen. Végül csak annyit mondott: - Gyerekem, későre jár, menjünk lepihenni.Sokáig hallgattam mély sóhajtásait, míg álomba nem szenderedett.

Hát így őrzöm én is Rubi néném történetét, s mindig felidéződik bennem, ha valaki, akit szeretek, nem tartja be az adott szavát.   

img_0440_1.JPG    

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rfgy.blog.hu/api/trackback/id/tr3914941982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása