(A cigány zseni: József Attila)
Évtizedek óta foglalkoztat egy gondolat. Sokáig vártam a pillanatra, hogy kimondjam! Hálás vagyok a sorsnak, az Isteni gondviselésnek, hogy ilyen csillagzat alatt - cigánynak - születtem. Sokan nincsenek tisztában a származásukkal, a gyökereikkel. Arra gondolok, hogy nem lennének a földön szélsőséges emberek, ha ismernék a génjeiket.
Mint cigány embernek, aki író is meg költő is, ráadásul hazafinak is érzi magát, így öregedőn és vénülőn, le kell írnom, hogy József Attila cigány volt.
Megismétlem, hogy bennem is tudatosodjon... Igen, cigány volt és egy zseni. Költőfejedelem. Leírták ezt már mások is előttem, de számomra különleges jelentőséggel bír, hiszen mindig példaképemnek, "szellemi édesapámnak" tekintettem: Szabad György, Fodor András, Gyurkovics és Antall József mellett.
Büszke vagyok arra is, hogy éppen századik születésnapján lettem a róla elnevezett díj tulajdonosa.
Talán a világ egyik legjobb, de biztos, hogy Európa egyik legkiemelkedőbb költője volt József Attila. Gyermekkorom óta rajongásig szerettem a műveit. Felolvastam szellemi vetélkedőkön, irodalmi rendezvényeken, író-olvasótalálkozókon. Mindig csordulásig megtelt a szívem, ha az ő verseit tolmácsolhattam a közönségnek.
Boldog voltam és vagyok a mai napig is, ha a verseit mondhatom, és az emberek értik, és szeretik. Nagyon jó érzés tudni, hogy József Attila nehéz cigány sorsból vált világhírűvé.
Nem is olyan régen még élt egy féltestvére Nagyváradon. Szinte a megszólalásig hasonlított József Attilára. Libabőrössé váltam, váltunk a mindannyian mikor megpillantottuk, de annyi bátorság már nem volt bennem, hogy odamenjek hozzá és megszólítsam.
Ezt a titkot, József Attila cigány származásáról mostanáig úgy kezelték, mintha titkos dosszié lenne a CIA irattárában.
Egyszóval József Attila ki volt sajátítva. Kisajátították a költészetét. Az irodalomban, a tudományban, a kultúrában és a művészetben jártas emberek tudják, hogy miről beszélek.
Vas István egy alkalommal megkérdezte Nagy Lászlót, hogy mit üzen a jövőnek. Nagy László akkor azt felelte: „Csókolom az arcukat, ha még lesz nekik.” Hogy miről jutott ez most az eszembe? Világ életemben vonzódtam a tragikus sorsú költőkhöz. Így Nagy Lászlóhoz, Sinka Istvánhoz és Radnótihoz is.
A Fekete bojtár élete, élményei sok vonásában hasonlóak az én gyermek - és ifjúkori élményeimhez. Ő is Petőfit olvasta, a subájában hordta, és a csizma szárára írta a verseket.
Ott a Kígyósi végeken én is, a házunk szomszédságában lévő temetőben írtam tíz éves koromban az első versemet, amit másnap Horváth Miklósné Erdős Marika tanító néni, felolvasott. Ekkor kiáltottak ki az osztálytársaim költőnek.
Azóta csak a kötelességemet végzem, mert akit tíz éves korában az osztálytársai bizalmuk rézkrajcárjaival megajándékoztak, az nem élhet vissza azzal a bizalommal.
Ilyen elevenen él az emlékezetemben az is, amikor az én szeretett édesanyám Békéscsabán az akkori Népköztársaság úton megvette nekem a Petőfi Összes Költeményei című könyvet, és én felolvastam neki a Füstbe ment terv című verset.
Az eddigi életem úgy alakult, mint a hajótörötteké a nyílt tengeren, sokat hányódtam, mindig úton voltam, de ezt a könyvet a mai napig ereklyeként őrzöm.
Így vagyok József Attilával is. Két ragyogó csillag az égen. Ők mutatták nekem az utat. Ha már József Attilánál tartunk, akkor meg kell említenem az én szeretett tanárom Szabad György nevét, aki azt mondta mikor megkaptam a József Attila díjat: „Most már az életetek az idők végezetéig összeölelkezett.” Erre én csak azt mondhatom, ez Isteni gondviselés.
Példaképek, nagy elődök, vezérlő csillagok nélkül az ember mintha sötétben botorkálna. Nyomdokukban járni azonban nem könnyű, inkább nagy kihívást jelent.
Tisztelettel kell adóznunk az ő nagyságuk előtt, és ez egyúttal kötelez is bennünket, nem szabad lejjebb adni, mert ők a mércét magasra tették.
Mi történt volna velem, az én kis életemmel, ha nem lettek volna? Kisiklott volna az idők vándorútján. De nekik is köszönhetően egész életemben az alkotás, az írás jelentette számomra a szabadságot.
„Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot.”
(József Attila)
Jónak lenni jó, de őszintén vallani az a legjobb. Mert mindenkinek tartozom egy vallomással. Ha már egyszer testvérnek jöttem közétek, maradjak is az Most is testvérként szeretnélek benneteket, az egész világot átkarolni.
Most már tudom, hogy miért mondta édesanyám mikor felolvastam neki a Füstbe ment terv című verset; ez a Petőfi cigány volt? Édesanyám már akkor tudta a nagy titkot, amit én azóta is próbálok megfejteni. De remélem, hogy egyszer sikerül. Most ugyanezt érzem József Attila versének olvasása közben.
„Ahol a szabadság a rend
Ott érzem a végtelent.”
(József Attila)
Akinek a lelkéből ilyen versek fakadtak, annak nem lehetett könnyű, sem lent, sem fönt. Kín lehetett számára a belső rend, de az volt a külső is. Korán kiszakadt azonban mindkettőtől...
Nem tudta elfogadni ezt a rendet, ezért Isten teremtett számára egy másik rendet. Közöttünk élt, szólt hozzánk, kitárta előttünk a lelkét, de mi nem értettük meg igazán... ő pedig szó nélkül itt hagyott bennünket.
Igaz nem ő választotta a vonatot, hanem a vonat választotta őt. „Nem bocsátom meg a világnak, hogy kiábrándultam belőle.” Mondta Shakespeare. Képzeljétek csak el, hogy összeérnek a szálak, Shakespeare-től - József Attiláig.
Mi ez, kérdezlek benneteket, ha nem misztikum? Elzarándokoltam Shakespeare szülőföldjére, láttam a házat, ahol világra jött, ahol az édesapja szatócsként dolgozott. József Attila apja szappanfőző volt, tudjuk, hogy milyen mesterség ez.
Ő a mienk volt, a mi fajta, ahogyan Gyurkovics Tibor olyan csodálatosan találóan megfogalmazta! A cigány-cigány, ugyanaz.
Így írt erről egyik kötetem előszavában: "Szeretem a cigányokat. Égig érő hegedűjüket, boldog hetvenkedésüket. Azt sem tudom, miért szeretem őket, de szeretem."
Ő is itt hagyott bennünket, azóta érzem magam vigasztalhatatlanul árvának. József Attiláról azt tartották – joggal – hogy zseni. Ő csak annyit mondott méltóságteljesen: Csak árva voltam.
Ár is igaz, amit Einstein mondott Tagore-ra emlékezvén: "Hozzá hasonló ember még nem született a földre." Én azt mondom, József Attilához hasonló sem születik még egyszer erre a földre. Legyen áldott az emléke!
