(A kölcsönkért nyakkendő)
A napokban a Várkert-bazárban jártam, a hajdani Ifipark helyén. A történet, amit most elmesélek itt jutott ismét eszembe. De kezdjük az elején! Ehhez pedig vissza kell mennem a kezdetek kezdetéhez, a második szülőfalumba, Medgyesegyházára.- Hogy miként történhetett, magam sem tudom, de anyácskám fejéből kipattant egy röpke gondolat. Odaállt elém, és a következőket mondta:
- Édes gyermekem elhatároztam valamit!
- Mit drága édesanyám? – kérdeztem.
- Hogy mit? Elmondom, figyelj csak rám, ülj le ide mellém. Az én pici fiam vagy és tudod, egy anya odafigyel minden gyermekére: hogy milyen adottságokkal áldotta meg a Teremtő, mi a kedvenc színe, mi a kedvenc étele. Én is így tettem, és arra az elhatározásra jutottam, hogy beíratlak téged a tánciskolába.
- Ó drága édesanyám! Miért kéne, mikor olyan drága minden! Annyi mindenre szükség lenne, inkább vegyünk azt, ami nincs.
- Igen fiam, igen. Gondoltam, hogy ezt fogod mondani, de én mégis azt mondom, hogy járj a tánciskolába, beíratom Mária nővéredet is, mindketten járjatok. Azt is elmondom, hogy miért gondolta erre..
- Jó drága anyácska, mondd el, arra én is kíváncsi lennék!
- Iskolába jártok, ki tudja, hogy a sors mit tartogat még számotokra. Megfordulhattok előkelő társaságokban, és az fiacskám úgy szokott lenni, hogy az előkelő emberek mulatságokat rendeznek. Ott, pedig meg kell felelni az elvárásoknak.
Neked meg, ahogy ez alatt a pár évecske alatt megismertelek, biztosan előkelő úriasszony lesz a feleséged, és előkelő, úri társaságokban forgolódtok majd. Már beszéltem is egy aranyos idős úriemberrel. Itt Medgyesen a kultúrotthonban minden héten háromszor tánciskolát tart. Azt mondta, hogy vállal benneteket.
Most megsúgom nektek, hogy alig vártam, hogy bepillanthassak ebbe a világba. Rendbe tettem a szép ruhámat, a sötét öltönyt, fehér inget, elmentem a borbélyhoz, levágattam a hajamat. Mariskával együtt mentünk a tanár úrhoz. Mondtam neki, hogy édesanyám küldött, hogy keressem meg önt.
- Jól tetted, Isten hozott. Igen nagy reménysége vagy édesanyádnak, és én is helyesnek ítartom, hogy megtanuld, hogyan is kell az úri társaságban viselkedni. El is kezdtük a tanulást, a nővéremnek azonban néhány nap múltán elment a kedve a táncolástól. Azt az indokot hozta fel, hogy nagyon drága ez a tanfolyam, ő visszakéri a pénzt, és odaadja anyánknak, vegyen rajta inkább ennivalót.
Én már csak az édesanyám iránt érzett tiszteletből is maradtam, meg őszintén szólva, nekem ez az egész nagyon tetszett. Meg is tanultam táncolni, olyannyira, hogy megyei és országos táncversenyeket is nyertem. Sőt, mikor felkerültem Budapestre, a Vadrózsák társulatába is felvettek. Ennek a társulatnak a híres táncpedagógus Martin György volt vezetője. Később magam is vezettem cigány táncegyütteseket, több kerületben is.
Sokan megkerestek, hogy menjek el a Kassák klubba, nézzem meg, hogy ott milyen élet folyik .A barátaim voltak a vezetők, jó táncosok és köztük volt Sebők Ferenc is. Telt - múlt az idő, lassacskán megismerkedtem a belváros nyüzsgő életével. Abban az időben az Ifipark volt a legfelkapottabb a fiatalok körében..
Amikor először ottjártam, nem volt nyakkendőm. Azt mondták, hogyan képzelem, hogy nyakkendő nélkül bemehetek. Hát akkor mit csináljak? Hol vehetnék ilyen esti időben nyakkendőt. - Ne menj sehová, adunk kölcsönbe egyet. Kösd a nyakadba, menj csak be és érezd jól magad! Akkor tanultam meg, hogy a kocsiban legyen mindig öltöny és nyakkendő.
A napokban tettem egy tiszteletbeli látogatást a hajdani Ifipark helyén a Várkert-bazárban. Egy rövid időre visszarepültem az emlékek szárnyán a múltba... De jó is volt fiatalnak lenni!
Sokat jártam külföldön, de itthon is gyakran megfordultam főhercegek társaságában ...Ilyenkor mindig eszembe jutottak édesanyám szavai:..."Jól jöhet az majd fiam egykoron, ha előkelő társaságokban, tudsz táncolni".
Végezetül csak annyit mondanék: jó volt körbe utazni a világot, sok élményt gyűjteni, sok csodát látni... Ezt már senki sem veheti el tőlem, De jó is volt élni!
