Hürkecz Pali és Jani emlékére

Hetek és hónapok óta, foglalkoztat a gondolat, hogy írnom kellene gyermekkori társainkról, a Hürkecz testvérekről is.

A közvetlen szomszédságunkban laktak. Pali már puszta megjelenésével is feltűnést keltett, nemcsak az utcában és a zugban, hanem az egész faluban is ő volt a legmagasabb, délceg, sudár alakjával. Mint egy jegenyefa úgy magasodott mindannyiunk fölé. Ők voltak a mi játszótársaink, a határban minden bokrot és fát ismertünk és megmásztunk.

Pali sajnos már nem élhet közöttünk. Több emlékezetes történet is fűződik a nevéhez. Mindig ő szervezte meg a nagy kalandtúrákat, amikor a vadászokkal mentünk télen, a nagy hóban, fagyban, hidegben. De mi szórakozásnak fogtuk fel az egészet.

Csak azt nem tudtam megérteni, az azóta már eltelt fél évszázada sem, hogy a testvéröccsével miért nem tudott jó viszonyt kialakítani. Jani volt a fiatalabbik, a  gyöngébbik, és ezt Pali kihasználta, sokat bántotta. Pali öcsémmel mindig szóvá tettük, hogy nem értjük ezt a viselkedését, hiszen minket arra neveltek, tanítottak a mi drága szüleink, hogy testvérek vagyunk, védjük meg egymást, és szeressük. Náluk ez úgy látszott, nem érvényesült.

Mint már említettem, sokszor mentünk velük együtt segédkezni a vadászatra. Már kora hajnalban jött értünk Gubicza Jani bácsi és Zsótér Matyi bácsi. Tudták, hogy szorgalmasak vagyunk, és ránk számíthatnak.  Mi pedig  szívesen tettünk eleget a kérésnek, s azóta is szívesen emlékezünk vissza ezekre a kalandokra.

Hürkecz Palira valamennyien felnéztünk, nemcsak szálfatermete, de méltóságteljes viselkedése miatt is. Segítőkész ember volt, a faluban mindenki szerette.

A Zug, ahol egykoron éltünk a falu szegénynegyedének számított… A jobb módú emberek általában Hürkecz Palit keresték meg, ha valami munka akadt a ház körül. Így volt ez az öccse, Jani esetében is. Ő elszegődött egy tanyára, ott segédkezett a gazdának. Pali többször hívott bennünket, hogy menjünk, látogassuk meg együtt az öccsét. Ilyenkor a gazda bennünket is vendégül látott. Többnyire hárman mentünk: Hürkecz Pali, Pali öcsém, meg én.

Szívesen gondolok vissza ezekre az időkre, sok-sok szép emlék jut az eszembe. Ha néha hazaszólít a szívem, hogy meglátogassam ott élő testvéreimet, mindig felkeresem ezeket az emlékezetes gyermekkori helyszíneket.

Azt a legendás nyárfasort és az akácokat, amelyek mellett annyiszor elhajtottunk a lovaskocsival, amikor mentünk a határba a szüleinkkel. De jó volt megpihenni árnyat adó lombjuk alatt...

Az akácfasor mellé jártunk apámmal füvet kaszálni. Én dobáltam fel puszta kézzel a szekérre az illatos füvet, s a kezem mindig tele volt tüskével. 

Visszatérve Hürkecz Palira, később nagy vadász hírében állt, hiszen már gyermekkorban elleste a fortélyokat. Büszkélkedett is a zsákmányba szerzett fácánnal és nyúllal. Bizony jól jött ez azokban az ínséges 50-es - 60-as években...

Mintha csak tegnap történt volna, ma is előttem van, ahogyan Pali megfenyítette öccsét Janit, amikor az vastagon kente a zsírt a kenyérre. Kell az anyánknak a főzéshez! - mondta.

Csak most kezdem megérteni, akkor csak nehezteltem ezért Palira. Mindent  takarékosan, kimérve kellett fogyasztani azokban a szűk esztendőkben, hisz nem lehetett tudni, hogy mit hoz a holnap.

Elbeszélésem végére érve azon gondolkodom, hogy a közeljövőre tervezett békési látogatásom során felkeresem Hürkecz Pali sírját a szeretet virágaival, így emlékezve egykori pajtásomra, akivel sokat fociztam ott a kígyósi végeken, akivel bebarangoltuk a környéket, és akihez máig számos csínytevés emléke fűz.

(Illusztráció: Vajnai János grafikája)