Tarján Tamás emlékére
Ma – az utóbbi napok számomra megrázó hírei kapcsán, amelyek a lelkemhez közel álló barátaim eltávozásáról szóltak -, azon gondolkodtam, hogy mindig mások halnak meg helyettem.
Most csak egy példát említek:
Tarján Tamás majd félévszázadig volt a Cimborám, Barátom. Mindig összehoztak bennünket a könyves napok: a Könyvét és a Nemzetközi Könyvfesztivál.
Amikor találkoztunk rendszerint úgy kezdte a beszélgetést:„Szevasz Pajtás! Milyen hírrel tudsz szolgálni.”
Erre én csak azt mondtam:" Van egy új kötetem, amit a régi szeretettel átnyújtanék." Ő pedig mindig nagyon örült a kötetnek, írásoknak.
Kedves Tamás!
Üzenem neked most Odaátra, hogy az itt-maradottaknak nagyon hiányzol!!!
Van még egy kérdésem. Egyívásúak vagyunk, egy évben születtünk. Mondd légy szíves, lesz-e még Odaát is ilyen, mint itt volt ezen a bolygón. Mert itt olyanok voltunk, mint a testvérek. Te már tudod, mi van Odaát az alagút túlsó oldalán, ott a fényözönben.
Kérlek, küldj üzenetet, küldj jeleket! Mert nem hiszem el, hogy már elmentél innen, s egy másik csillagösvényen átmentél az örök mennyei hazába. De ha ez igaz, üzenj, hogy milyen is ott. mert te már tudod, és én még nem jártam ott.
Olyan jó volt itt e földi hazában barátodnak lenni! Ha máskor nem is, a könyvhéten minden évben találkoztunk. De beszélgetésünket mindig ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Isten óvjon, és vigyázzon rád, ahogy itt is tette több évtizeden keresztül!
Szeretető testvéred, aki mindig őrizni fogja emlékedet a szíve rejtekhelyén: Rostás – Farkas György
