Péli Tamásról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Egyszer Ruva Pali öcsém így fogalmazott: Tomit mi csak” Pélivonak” hívtuk, s azt mondtuk, hogy közénk fújta a chandigari szél.
Amszterdamban tanulta a festészetet a Hollandiai Királyi Akadémián.1974-ben tért haza Magyarországra és haláláig nem hagyta el e homloknyi hazát. Mikor Hollandiából megérkezett, hozzánk – cigány testvéreihez -, vezetett első útja.
Együtt indítottuk útjára a hazai cigány mozgalmat: Lakatos Menyhért, Ruva Pali, Choli Daróczi József, Kovács Jóska meg én. Hamarosan csatlakozott hozzánk Karsai Ervin, Daróczi Ági, Szentandrássy István – később Péli legjobb tanítványa -, s első perctől kezdve velünk volt Tamás szeretett testvére Péli Ildikó is.
Úgy vártuk, mint a Messiást. Egy percig sem hagyta el az övéit, akikhez tartozott: a cigányokat. Haláláig alázatosan, nagy szorgalommal és tudással szolgálta a cigányokat és a magyarokat. Rengeteg kiállítása volt itthon és külföldön. Beleírta magát az ország történelmébe. Művei felbecsülhetetlen értékűek.
Nagyon hiányzik, azóta sem tudta senki sem betölteni az űrt, amit maga után hagyott. Halálának hírét parlamenti képviselőtársától Kovács Magdától tudtam meg.
Amikor a Lónyai utcában bolyongok, ahol gyermekéveidet töltötted, mindig felidézem közösen megélt emlékeinket. Előadásam során mindig beszélek rólad, írok a Közös útban, amiben te is szívesen publikáltál.
Kedves Pélivo, mindig itt fogsz élni a szívünkben, soha nem feledünk. Te már az Úrnál lakozol, segítsd itt maradott népedet, mert a nyájat már nem őrzik a pásztorok. Még vagyunk itt egy páran, de fogyunk lassan-lassan, mint a Hold.
Soha nem feledünk, testvéred: Rostás - Farkas György
