- Édesapám elbeszélése nyomán -
Ezt a történetét édesapám gyakran mesélte nekünk, amolyan példázatként az okulásunkra. Kozi Pista a mi Terka nénénknek – édesapám nagynénjének - a fia volt. A családjuk a háború előtti időkben Kötegyánban élt. Trianon őket is elszakította egymástól és a kumpánia fele a határ másik oldalára került.
Pistóni, édesapám nagybátyja, Nagyszalontán telepedett le, és ott nevelte fel családját, gyermekeit, unokáit. Még ma is sokan emlegetik arrafelé az én rokonaim: Pistóni, Kozi és Káló vajda nevét.
Visszakanyarodva Kozi Pista történetéhez, édesapám a következőképpen mondta el nekünk:
- Kozi Pista szenvedélyes játékos volt, mindig a híres Fekete Sas szállóba járt kártyázni a megye előkelőségeivel, bárókkal, grófokkal, nagypénzű, előkelő emberekkel. Ő maga is olyan előkelő jelenség volt, mindenki azt gondolta, hogy grófi család sarja. Édesapám elmondása szerint magas, szőke, göndör hajú, világos bőrű ember volt, az arcát ápolt sárga bajusz díszítette. Igazi arisztokrata megjelenéssel áldotta meg a Teremtő.
Szeretnék a lényegre szorítkozni, de oly sok emlék tolul fel bennem, hogy gondolkodnom kell a sorrenden. A kártyázás közben a jó urak borozgattak, a pincérek enni-innivalót is hoztak bőséggel.
Terka nénénk aggódott a fiáért, s elment, hogy meglesse, milyen társaságban is mulat az ő szeretett gyermeke. Édesapám úgy emlékezett rá, hogy egy alacsony, töpörödött kis cigányasszony volt, mindig kendőbe bugyolálva járt.
Kozi Pista észrevette az ajtóból leselkedő anyját és szólt a felszolgálóknak, hogy vigyenek annak a cigányasszonynak enni-inni, de utána bocsássák útjára.
Egy alkalommal, amikor az átmulatott éjszaka után ittasan tért haza, szegény Terka néni megpróbálta jobb belátásra bírni:
- Drága gyerekem, ezt az életmódot folytatod már hosszú ideje… Előbb-utóbb nagy bajt hozhat rád, de még a családra is. A kártyázás már több embernek elvitte a vagyonát, és sokan életükkel fizettek érte.
Kozi Pista nehezen tűrte a feddő szavakat, a sok ital miatt nem is volt teljesen ura a cselekedeteink. Dührohamában még el is eltörte édesanyja kezét, akkorát ütött rá.
Édesapám akkoriban úgy tíz éves lehetett, s tanúja volt mindennek. Nagyon szerette az ő Terka nénjét, és csak annyit mondott Kozi Pistának:
- Bátyám, soha nem felejtem el, hogy mit tettél anyáddal, hogy milyen fájdalmat okoztál. Jól vésd a fejedbe, amit most mondok! Imádkozzál, hogy ne nőjek meg, mert ha igen, én ezt visszaadom neked.
Kozi Pista vagy odafigyelt, vagy nem, becsapta az ajtót, és visszament a kaszinóba kártyázni, mulatni.
Édesapámék azután elvándoroltak Szalontáról Erdélybe, később Szerbiába, mindenhol szívesen fogadták őket, mert Káló vajdának, az én papómnak mindenhol voltak rokonai, barátai, ismerősei.
Telt – múlt az idő, az évek elsuhantak, egyik a másik után. Közben meghalt édesapám anyja, Mozol mámi. Árvaságában apám egyik vátráról a másikra hányódott, ahol a jó rokonok befogadták. Mígnem gondolt egyet, szedte a sátrorfáját és elindult Dobozra, hogy felkeresse az ő távoli rokonát Kuslót, akiről oly sok szépet és jót hallott.
Dobozon volt egy híres cigány telep, amit még a mai napig csak úgy emlegetnek, a híres „Sószék.” Itt élt Kusló a családjával. Örültek egymásnak, naphosszat beszélgettek, együtt lovaztak, bejárták a környék falvait, tanyáit. Kusló mindig magával vitte édesapámat, hogy megismerje az élet fortélyait, hogy ember legyen belőle.
A tanyákon, a falvakban árulták az általuk készített fúrókat, kést, ollót köszörültek, baltát, fejszét, csákányt és kaszát éleztek. A környékbeli gazdák ezt mindig bőkezűen honorálták. Édesapám feltalálta magát a nagybátyja társaságában. Szívesen jött-ment vele, és olykor az én drága szép anyámon felejtette a tekintetét.
Igaz ugyan, hogy ez már egy másik történet, de most eszembe jutott, ezért kedves olvasóimat is beavatom ebbe az igaz mesébe. Anyámnak már volt kérője apám megjelenése előtt is. Egy dúsgazdag birtokosféle család jóravaló fia.
Mondta is az én nagyanyám, Julka mámi: - Ez a fiú sűrűn jár hozzánk, jóravaló fiúnak látszik, lányom. Nem tudom, mit szólnál…
Anyám mélyen hallgatott, mintha nem is hallotta volna. Pár nap elteltével az én Julka mámim újra szóba hozta a dolgot: - Itt van ez a jóravaló fiú, lányom. Mit szólsz hozzá?
Anyám erre csak annyit mondott: - Édesanyám, én azt szeretném, ha nekem szép gyerekeim lennének a jövendőbelimtől. Ezért csak szép emberhez megyek feleségül. Így is történt… az én szemrevaló, gyönyörűséges anyámat édesapám egy szép napon elszöktette.
Ezt a kis kitérőt azért iktattam a mesémbe, mert az igazsághoz ez is hozzátartozik, s mindabban ami a későbbiekben Kozi Pistával történt, az én jó anyámnak is szerepe volt.
Édesapám tizenhét esztendős volt, anyám alig múlott tizennégy, amikor egybekeltek. Ők voltak a legszebb, legelőkelőbb és legokosabb cigány házaspár akkoriban Békés vármegyében. Apám mindig mesélt anyámnak az ő szeretett felmenőiről, a családjáról, többek között az iszákos kártyapillerről, Koziról is.
Telt-múlt az idő, már a legidősebb testvérem Dácsi is felnőtté vált, amikor egyszer csak jött a hír, hogy Kozi Pista keresi az eltűnt unokaöcsét, az én édesapámat. Édesanyámnak azonnal eszébe jutott a régi történet és rossz előérzete támadt. Szólt is István bátyámnak, aki akkor lehetett 8-9 éves:
- Menj, szólj a bátyádnak! A cséplőgépnél dolgozik. Jöjjön azonnal, mert feltűnt a láthatáron Kozi Pista! Tudod, hogy édesapád milyen fogadalmat tett…
Nem kellett kétszer mondani István bátyámnak, futott, ahogy csak bírt a kukoricatáblákon keresztül, az sem érdekelte, hogy meztelen felsőtestét felsértették a kukoricaszárak. - Gyere gyorsan bátyám! Jön a Kozi Pista.
Rohantak is haza, nehogy baj legyen. Isten útjai azonban kifürkészhetetlenek. Kozi Pista közben megérkezett a házunkhoz. Apánk a kocsmából hozatott egy ceglédi kanna bort, és kínálgatta. – Igyál csak Kozi, igyál!
Így iszogattak egy darabig. Mindketten fel is öntöttek a garatra.
Egyszer csak, megszólalt apám:
- Hallod- e Kozi?
- Hallom hát drága öcsém.
- Emlékszel, amikor eltörted Terka néném karját?
- Emlékszem drága öcsém. De megbántam én azt azonnal.
- Igen-igen, lehet… De én akkor fogadalmat tettem.
- Drága öcsém, ne bántsál, az Isten áldjon meg! Látod már milyen nyomorult öreg lettem. Az utak vándora…
- Az lehet, de ha én egyszer azt mondom, hogy ez így van, annak úgy kell lenni. Mutasd, melyik kezeddel törted el Terka néném kezét?
Kozi mutatta a jobb kezét, mire apám levette a kocsiról a hámfát, és rávágott a jobb kezére. Azonnal eltört. Anyám jajveszékelt, minden gyerek sírt, felbolydult az egész kumpánia.
Édesanyám felkötötte Kozi Pista karját egy kendővel. Csomagolt neki ennivalót, adott egy pár garast is, ha megszomjazik vegyen magának valamit, azzal útra bocsátotta.
Attól a naptól kezdve soha többet nem találkozott édesapám a nagybátyjával Kozi Pistával...
Mindez 60-70 évvel ezelőtt történt, de a Kozi Pista leszármazottai a mai napig számon tartják ezt az esetet, mert a cigányok úgy tartják, hogy a megtörtént dolgokat nem lehet meg nem történtnek nyilvánítani. Erről szól a cigány mondás is: „megbocsájtani lehet, de felejteni soha.”
