Talán csodálkoztok, miért tartom fontosnak, hogy egy biokémikus professzor akadémiai székfoglalójáról írjak, amikor vajmi keveset konyítok ehhez a tudományhoz, s a természettudományos műveltségem is csekély. Csermely Péter professzort, akit ma már testvéremnek tekintek, a tehetséggondozás területén kifejtett munkássága révén ismertem meg, amikor eljött egyik nemzetközi konferenciánkra előadást tartani.
Valamennyiünket lenyűgözött nagy tudása és ezzel párosuló szerénysége, közvetlensége. A kapcsolat azóta is megmaradt, időről időre levelezünk, szót váltunk telefonon. Lapunk – a Közös Út – Kethano Drom – számára is sokat merítettünk a könyveiben, blogjában megfogalmazott filozofikus mélységű gondolataiból.
Írásaiban, előadásaiban összeér, egymásra talál a legmagasabb szintű tudomány, az emberi lét értelmét kutató filozófia és a mindezt a gyakorlati élet szintjére lefordító, alkalmazó emberi bölcsesség.
Minden alkalommal tanulok valamit tőle. Mennyire jellemző, hogy akadémiai székfoglalójában a tudományos fejtegetések bevezetőjeként Kahlil Gibran, libanoni származású amerikai maronita keresztény költő, filozófus, képzőművész mondását idézte: „A munka a láthatóvá tett szeretet...”
Tudjuk, hogy az univerzum lényege a harmónia, amit másként fogalmazva egyetemes szeretet-törvénynek is nevezhetnénk. Minden mindennel összefügg, s a legkisebb cselekedetünk is befolyásolhatja ezt az egyetemes harmóniát.
Csermely Péter számomra a harmónia embere, s a hálózatok törvényeiről folytatott kutatásai komoly tanulságokkal bírnak a mi emberi közösségi-társadalmi viszonyainkra nézve is.
"Hogyan tudjuk megváltoztatni a bennünk lévő és a minket körülvevő hálózatokat?" – tette fel a kérdést székfoglaló előadásában. Én is megfogalmaztam a magam kérdését, mit üzen ez a tudományos fejtegetés számomra?
Az összefogásról, a saját közösséghez, néphez való ragaszkodásról és a más közösségekkel kialakított jó kapcsolatok – a hálózat fontosságáról üzen...
Az alábbi képsorokkal idézem a székfoglaló hangulatát.
