1971. május 16-án, Mózes napján érkeztem vissza Angliából, a Cigány Világszövetség találkozójáról Budapestre. 
Az első utam Benoist György professzor-barátomhoz vezetett. Ő volt akkoriban a főigazgató, az Amerikai-úti Idegsebészeti Klinikán. A legjobb tudásom szerint megpróbálom visszaidézni beszélgetésünket:
- Kedves György – így kezdtem, s elmeséltem, hogy milyen szívélyesen fogadtak Londonban, ahol megbeszéltem, hogy egy orvos barátommal együtt szívesen kiköltöznénk a ködös Albionba. A válasz az volt, hogy bármikor jöhetünk, tárt karokkal várnak, s minden kényelmünket biztosítják.
Benoist csak hallgatott, azt mondta meséljek el mindent. Mikor beszámolóm végére értem, csak annyit kérdezett: - Befejezted?
- Igen – válaszoltam.
Jó, akkor maradunk itthon… mi hazafiak vagyunk, az a kötelességünk, hogy itthon szolgáljunk.
Belém szorult a szó. Más mondanivalóm ezután már nem lehetett: - Igen, igazad van. Így hát maradtunk. Azóta eltelt vagy 40 esztendő.
Benoist barátom a napokban átköltözött a csillagösvényen az Örökkévalóságba. Ott vár, s ha egyszer én is megérkezem, folytatjuk a diskurzust: helyesen döntöttünk-e akkor régen...
Egy mondat még kikívánkozik belőlem. Utolsó telefonbeszélgetésünk alkalmával mondta: vannak örök és vannak ideiglenes barátok. Mi pedig örök barátok vagyunk.
Jó volt az ő barátjának lenni, köszönöm, hogy erre lehetőségem nyílt.
Megpróbálok továbbra is hű maradni ehhez a barátsághoz, hogy majd odafönt, ha szembejön velem, örömteli legyen a viszontlátás, ne kelljen szégyenkeznie miattam.
Köszönöm az életét, sok-sok jóságát és segítségét.
Köszönöm, hogy vállalta, hogy saját kezével megműtsön, amikor gerincbántalmaim voltak, s még élhetek családom, barátaim és tisztelőim között itt a földön.
Köszönöm a jóságát és szeretetét.
Ha van Odaát, szeretném, és nagyon remélem, hogy ott is barátok leszünk, s folytatjuk, ami itt megszakadt.
Kedves György! Isten áldjon és őrizzen téged, barátaid, szeretteid emlékezetében. Ígérem, hogy szívem rejtekében, a legféltettebb kincseim között oltárt emelek emlékedre..
Mindig elmegyek családodhoz, szeretett feleségedhez, gyermekeidhez, és nem feledkezem meg róluk sohasem.
Vigyázz az itt maradottakra: feleségedre, szeretett Mónika lányodra és György fiadra.
A világ minden fényét, szeretetét és illatát küldöm neked odaátra.
Nagyon hiányzol! Szerető testvér-barátod: Rostás – Farkas György
