Mesélek nektek, dőljetek hátra kényelmesen… a fotel helyett a szalmazsákra!
Ez az eset akkoriban történt, amikor még szalmazsákon aludtak az emberek. De jó is volt, azóta sem aludtam olyan jót, mint azon az illatos trózsákon!
Az én drága jó szüleim abban az időben Dobozon, a sószéki cigánytelepen éltek. Anyám, ahogyan az én híres-neves Julka mámim is, gyakran járt a környékbeli tanyákra jósolni, meg árulni. Mindenféle portékával kereskedett, így gyógyfüvekkel is.
Akkoriban mindenféle bajra, nyavalyára tudtak valami csodaszert. Ilyen varázserőt tulajdonítottak annak a főzetnek is, amit a vidéki patikában készítettek mindenféle gyógyfűvekből. Hogy mi volt a hivatalos elnevezése máig nem tudom, de a népi nyelv csak hokmánycseppként emlegette.
Úgy tartották, hogy ettől még a legsúlyosabb betegségben szenvedők is életre kelnek. De csak olyan helyen szabadott árusítani, ahol a patika cégérén kígyó szerepelt, úgy is gondoltuk, hogy biztosan kígyóméregből kotyvasztják.
Az én jó anyám is sokszor gyógyított vele bennünket. Talán ezért is maradt meg apám emlékezetében még hosszú évtizedekkel később is, amikor már Pali öcsémnél élt a fővárosban.
Egy alkalommal gyengélkedett kicsit, meg volt fázva. Így szólt az öcsémhez:
- Hallod te gyerek, Pali fiam, menjünk el a Keleti pályaudvar környékére, láttam ott egy kígyós patikát. Többet nem is mondott, pedig Pali öcsémet biztosan furdalta a kíváncsiság, hogy miben töri a fejét.
Apám komótosan készülődött, felvette a legszebb ruháját, a mellényzsebbe tette Doxa óráját és a fejére igazította velúr kalapját. Enélkül nem indult volna útnak. Soha nem sietett, vonult, lassú öles léptekkel, szálfaegyenes tartással.
Mielőtt belépett volna valahová ősi cigány ösztönnel felmérte a terepet. Így tett ez alkalommal is, körülnézett kint is, bent is, mielőtt odament volna a patikárius kisasszonyhoz. Közelebb hajolt a pulthoz és szinte a fülébe súgva mondott valamit.
Pali öcsémet furdalta a kíváncsiság. Istenem mi fog ebből következni? A patikusnő láthatólag nem értette a dolgot:
- Tessék mondani bácsika, mit tetszik kérni?
- Édes jányom, már mondtam az imént, hogy hokmánycseppet.
A kisasszony továbbra is értetlenül nézett vissza apámra.
- Bácsi, biztosan jó helyen tetszik járni?
- Már hogyne édes kisjányom!
- De bácsi, én ilyen szerről még sosem hallottam, biztosan el tetszett tévedni.
- Dehogy-dehogy kisjányom!
Apám nem adta fel egykönnyen, elismételte még néhányszor a varázsszót: - Édes drága kisjányom, akkor még egyszer utoljára megkérdezlek. Van-e hokmánycsepp? Miért nem adsz nekem belőle?
A patikus kisasszony ekkor már nem vette tréfára a dolgot, segítségért kiáltott.
- Főnök asszony, tessék gyorsan jönni, mert ez a nagybajúszú cigány inzultál engem.
Palcsi öcsém jobbnak látta, ha nem várják meg, amíg a főnök kijön a raktárból.
- Apám jobban járunk, ha inkább elmegyünk innen.
Így is történt. Az úton egy darabig csöndben voltak, majd egy idő után kérdezi Palcsi öcsém apámat.
- Mondd apám, mi volt ez?
- Hát mi volt fiam, mi volt! Nem akartak adni nekem abból a csodaszerből. Inkább letagadták, pedig itt kellett, hogy legyen.
- Na és apám, miből gondolod, hogy volt.
- Hát fiam, ahol kígyó van, ott a kígyóméregből csinálnak ilyen csodaszert, ezzel gyógyítják a súlyos betegeket.
Mikor Dácsi bátyád született anyád nagyon beteg lett a gyomrával. Az én komám, a Godány főorvos ajánlotta nekem Csabán, hogy ebből a csodaszerből vigyek neki. Azt mondta, hogy minden nap háromszor igyon belőle és meggyógyul. Igazat mondott, mert a cseppek valóban csodát tettek anyáddal. Utána még negyven évig élt.
Hát így vált legendává a hokmánycsepp a mi családunkban. A gyermekeim, kollegáim, ismerőseim sokszor kérdezik tőlem, hogy miért is nevezem én a jóféle pálinkát hokmánycseppnek. Nincs időm minden alkalommal elmesélni ezt a történetet, csak annyit szoktam mondani, hogy olyan az, mint a hokmánycsepp, mert mindenféle betegségre gyógyír.
Ha fáj az ember gyomra, a torka, ha nehéz a légzése, ha rossz a hangulata, nem kell más csak egy jóféle szilvórium, azaz hokmánycsepp.
