Szüleimre emlékezve
Már napokkal, sőt hetekkel Húsvét előtt készülődtem, hogy megyek édesanyámmal locsolkodni. Újkígyóson ez szokás volt.
Az egész településen nagyon szerették az én drága anyámat, és számon tartottak bennünket. Már napokkal Húsvét előtt kérdezték édesanyámat, hozod a fiaidat, hogy meglocsoljanak bennünket, nehogy elherv
adjunk?
- Hogyne lelkem, hogyne, már ők is nagyon készülnek! Ez így is volt! Nagy örömmel tettünk eleget ennek a kedves szokásnak.
Amikor beléptünk a hajlékba, így köszöntünk: "Dicsértessék a Jézus Krisztus neve! Mire a válasz az volt, mindörökké ámen.
Kérdezték a jó öreg parasztok, vagy az asszonyok, lányok, mert ott mindenki mindenkit ismert.
- Na Gyurika, tudsz verset mondani? – én természetesen igennel válaszoltam, és már mondtam is: Én kis kertész legény vagyok…
Elmondtam, annak rendje, módja szerint. A legtöbben elégedettek voltak. Volt olyan is, hogy arra kértek, mondjam el még egyszer.
Mindig adtak egy kis pénzt, valami kis madárlátta elemózsiát. Mindenki szeretett minket a mi kis falunkban, mert az újkígyósi emberek jószívűek és adakozóak voltak.
- Mária lelkem, már nagyon vártuk magukat! - Vigyed Máriám, vigyed – hangzott el nagyon sokszor. Ismertek bennünket, a sorsunkat, tudták, hogy nagy a család, és a kis madárlátta a legjobb helyre kerül.
Száz szónak is egy a vége, a szeretettel sok mindent el lehet érni. Meglocsoltam a szép lányokat - asszonyokat, megtelt a kosár, boldog volt a nagy család, az egész kumpánia. Jóllaktak a Farkas kölykök.
De jó is volt Újkígyóson gyereknek lenni! Élt még a mi drága jó anyánk, édesapánk és idősebb testvéreink. Húsvétkor és más ünnepnapokon is már hajnalban felkerestek bennünket az idősebb testvéreink, akik már saját családot alapítottak és nem éltek velünk. Ők is köszöntöttek minket illendően.
Örültek is az én drága szüleim a nagy fiaiknak! Édesanyám mindig nagy kondérban főzött, úgy várta minden gyermekét, mint a Messiást. Akkor volt nyugodt, mikor jóllaktatta őket. Olyan ételt, olyan ízeket, mint amilyent ő varázsolt, nem is kóstoltunk azóta sem!
Ilyenkor mindig elmentünk a templomba, imádkoztunk a családért, a szüleinkért, és a hazánkért.
Isten áldja meg a szüleinket odafent, a Mennyei Hazában, legyen áldott az emlékük! Ámen.
(Illusztráció: F. Tóth Zsuzsa grafikái)
