Magyarországon élek, elsősorban magyar vagyok, vagy lehet, hogy magyarországi cigány.
De az is lehet, hogy elsősorban cigány, vagy valami ilyesmi.
Évtizedek óta hallom, hogy mennünk kellene Európába. Én csak annyit szeretnék mondani, hogy mi cigányok több száz évvel ezelőtt elindultunk Indiából, hogy egyszer végre megérkezzünk Európába.
Meg is érkeztünk, és immár büszkén vallhatnám magam európai polgárnak.
Én mindig a nagybetűs Civilizációról álmodoztam, hogy magyarként és cigányként egy civilizált európai ország polgára lehetek.
Nem túl régen itt éltek még közöttünk az én cigány példaképeim, harcostársaim, akik velem együtt nagyon várták, hogy végre demokrácia legyen, jogállam legyen, civilizált világ legyen. Ők már mindezt nem érhették meg, mert a mi Teremtőnk másként döntött.
Magához rendelte őket, hogy egy szebb, vagy jobb világba-e azt nem tudom, de azt igen, hogy nagyon hiányoznak.
Mostanában, ahogy öregszem, egyre sűrűbben emlegetem őket. Lakatos Menyhértre gondolva például gyakran eszembe jut, ahogyan a középső ujját a magasba emelve mondta: „ A hatalommal vigyázni kell…” Amikor megkérdezték tőle, hogy cigány író-e, mindig azt felelte: én író cigány vagyok.
Farkas Kálmánra is gyakran gondolok, és felidézem a számomra is életprogramot jelentő mondását: „… értetek kiáltok …”
Pali öcsémmel hajdanán mindig azt mondtuk, hogy mi farkas-testvérek szabadságharcosok voltunk és vagyunk egy szabad hazában.
Valamikor réges-régen – még a rendszer-, vagy módszerváltás előtt – történt, hogy véletlenül indexre kerültem. Biztosan nem tetszett a mondandóm az illetékes elvtársaknak…
De lássunk csodát, most a harmadik évezred hajnalán újra indexen vagyok.
Vajon mit írhattam, mondhattam, ami miatt – az illetékes – még csak azt sem mondhatom, hogy elvtársak ismét hallgatásra ítélnek…
Csak zárójelben jegyzem meg, de azt is röviden: hallottam Bogdán Lászlónak, Cserdi polgármesterének egy-két megnyilatkozását.
Isten áldja érte, a szívemből szólt, amikor a cigány értelmiségről, közszereplőkről beszélt. Van itt közöttünk kakukktojás is, aki az ország cigányságának a szégyene. Az ilyen ember – én is azt mondom, hogy vállalhatatlan.
Minden nemzetnek, népnek eszmei és lelki hatalomra, tartásra van szüksége, hogy büszkén vállalhassa identitását.
Lehet, hogy erre nem voltunk és nem is leszünk képesek?
Sok itt a kérdés és a baj. Én azt mondom és üzenem - a ma élőknek és az utánunk jövőknek -, hogy hinnünk kell egymásban, mert életre és egymásra vagyunk ítélve.
Elődeink öröksége kötelez bennünket. Csak erős identitású cigányként tudunk boldogok lenni. Márpedig anélkül nem érdemes leélnünk egy küzdelmes jelent.
