Aki nem ismeri múltját, az nem tud jövőképet sem teremteni,
mert múlt nélkül nincs jelen,
és jelen nélkül nincs jövő!
Nagy az adósságunk cigány közösségeinkkel szemben, nekünk cigányoknak és nem cigányoknak egyaránt.
A zsidó holokausztról irodalmi Nobel-díjjal elismert alkotásokat olvashatunk, Oscar-díjas filmeket nézhetünk meg, és táblák őrzik a tragédia áldozatainak emlékét. Ennek megfelelő és jogos a megbánás, a bocsánatkérés, az emlékezet.
A kérdésem a következő: Milyen múltismeret az, ha közel a hét évtizeddel ezelőtt történt szörnyű események után, csak becsült adataink vannak a cigány áldozatokról.
Az egyik legnagyobb tanító: az emlékezés.
A múlt szörnyűségeit visszamenőleg már nem változtathatjuk meg, de tehetünk azért, hogy soha többé ne következzék be hasonló tragédia az emberiség történetében.
A Holokauszt cigány áldozataiért égnek ma az emlékezés mécsesei szerte a nagyvilágban.
A cigányságnak ez az emléknapja egyben más népek, azt is mondhatom: az egész emberiség gyásznapja is.
Mert mindazokkal, akik a fajüldözés borzalmai következtében vesztették életüket, az egész emberiség lett szegényebb.
Ők nem szolgálhatták tovább értékeikkel, tehetségükkel, képességeikkel az emberiséget. Nem vehettek részt a jövő alakításában, nem adhatták tudásukat, munkájukat, szülőföldjük boldogulásáért, az emberiségért. Nem ajándékozhatták szeretetüket, vidámságukat, meséiket…
Arról, hogy hány cigány áldozata is volt a Holokausztnak, nincsenek megbízható adataink. Mivel sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkolták meg. A becslések kétszázezertől - kétmillióig terjedő számot említenek Európa-szerte.
Az üldözés eszmei kiindulási pontja a rasszizmus, az „alsóbbrendű fajok” elmélete volt.
Annyi bizonyos, hogy Magyarországról, az 1944. március 19-ei német megszállását követően, több ezer cigányt, köztük gyerekeket, nőket és öregeket deportáltak.
A dunántúli cigányokat főként a komáromi Csillag-erődbe hurcolták. Ez egy hatalmas, jól őrizhető épületegyüttes volt, az összpontosítás célja pedig: a Németországba szállítás előkészítése. Itt a fogva-tartás embertelen körülmények között, földalatti kazamatákban történt.
De léteztek más gyűjtőtáborok is, emellett emberek százait végezték ki, koncolták fel lakóhelyük közelében is.
A roma holokausztról 1972 óta emlékezik meg a világ cigánysága a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján.
A Roma Holokauszt Emléknapja:
az 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjelen, az Auschwitz-Birkenaui táborban kivégzett utolsó 3000 cigány, az un. „Roma tábor” lakóit idézi, de emléket állít annak a több ezer ismeretlen cigánynak is, akiket szerte Európában kivégeztek.
Méltó, hogy közösen gyászoljunk, emlékezzünk!
Ez is segíthet egymás megismerésében, elfogadásában. Amint a Biblia eredeti nyelvében az „ismerni” és „szeretni” fogalmakat még ugyanaz a szó fejezi ki, a közös megemlékezésben is összekapcsolódnak ezek fogalmak.
A Holokauszt borzalmai olyan erővel tanúskodnak a szeretet teljes hiányáról, mint talán semmi más ebben a korban. Elrettentő példaként szolgálnak a jövő nemzedékének, hogy soha többé ilyen tragédia ne forduljon, ne fordulhasson elő.
Ma egész Európában alapvető kérdés, hogy a cigányság társadalmi és anyagi elmaradottságát hogyan lehet orvosolni.
Miként lehet az igen nyomorúságos körülmények között élő romák helyzetén javítani úgy, hogy a szálak ne szakadjanak el: megtartsák identitásukat. és egyben egészségesen és anyagilag is elfogadható szinten éljenek.
Mindenekelőtt társadalmi összefogással.
Ez közös feladat, a többség és a kisebbség közös feladata. Én tehát azt mondom: Költőként és emberként is, még nem késő!
Közösségi és személyes felelősségünk is, hogy fellépjünk a gyűlölet, a kirekesztés ma is velünk élő megnyilvánulásai ellen: a kölcsönös tisztelet és elfogadás jegyében.
E gondolatok szellemében hajtsunk fejet mindazok emléke előtt, akiknek méltatlan halála, jel és intő példa az egész emberiség számára.
